|
2011/2012-es szezon beharangozó |
|
|
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2011. September 08. |
|
Szeptemberi és októberi versenyeim
Ami idén újdonságnak számít az az, hogy két újabb csapatbajnokságba is leigazoltak, ami számomra nagyon jó hírt jelent. Az angol, a német, a francia, a holland, az osztrák a szlovák és a magyar CSB mellett mostantól a svájci és a cseh első osztályban is szerepelni fogok szeptembertől.
Mint az előző cikkben említettem szeptemberben még csak ezeken az úgy nevezett liga meccseken veszek részt. Első körben a cseh bajnokságban debütálok szeptember 24-25-én, majd az azt követő hétvégén indul az osztrák bajnokság is.
Első PSA tornám Valenciában rendezik meg okt. 5-8. között. Ezen a 15 ezer dolláros versenyen az 5. kiemelt vagyok. Nagyon erős a mezőny, a főtáblások nagy része a végső győzelemre is képes. Egyértelmű célom, hogy legalább az elődöntőig eljussak.
Okt. 13-16. között rendezik meg a Goodlife Openre keresztelt ottawai 10 ezer dolláros versenyt, melyen az első kiemelt vagyok. Ez a vr. 51. helyezésemmel igencsak meglepő, de ez valószínűleg az egy időben rendezendő katari World Seriesnek köszönhető. Célom nem lehet más, mint a versenygyőzelem. Amúgy is Kanadában van eddig a legjobb statisztikám, úgyhogy bízom a jó szereplésben.
Októberi hónapom az év legzsúfoltjabbja lesz, ugyanis a kanadai megmérettetés után, ismét Spanyolszágba, Santiagoba utazom, ahol egy 25 ezer dolláros versenyen vagyok a 7. kiemelt. Ezen a versenyen ugyancsak bármi elérhető, a nevezettek között nincs olyan játékos, aki ellen ne lenne reális esélyem. Főtábla: okt. 19-22.
A három PSA verseny után debütálok a svájci csapatomnál, melyre nov. 3-4. között kerül sor.
|