|
2011/2012-es szezon beharangozó |
|
|
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2011. September 08. |
|
Indul az új szezon
A nyári kényszerszünetem után két hete kezdhettem újra az edzéseimet, de még mielőtt az elkövetkezendő két hónapot vázolnám fel, lássuk mi történt az elmúlt két hónapban.
Legutóbb Reunion-szigetről jelentkeztem, ahol az előkelő harmadik helyet szereztem meg. A dán bajnok Frost legyőzése után a francia Yann Perrint vertem meg 3/0 arányban, majd az elődöntőben egy élvezetes meccsen maradtam alul a világranglista 9. helyezett El Shorbagy ellen. Az így szerzett 175 pontom 5 helyet jelentett felfelé a világranglistán, ami már éppen ideje volt. Jelenleg az 51. helyen várom a folytatást.
A pontgyűjtő versenyemet követően Johannesburgba utaztam, ahol két hetes magaslati edzőtáborozáson vettem részt. Kiváló felkészülésnek bizonyult, az eltelt időszak után jobban bírtam a terhelést.
Közvetlen Johannesburg után került sor Dél-Afrika legnagyobb csapat versenyére a Jarvis Cup-ra East London városában. Csapatommal a Kwazulu Natal-lal címvédőként érkeztünk a versenyre, ami azért bizonyult nagy feladatnak, mert a torna 51 éves múltja során eddig egyetlen csapatnak sem sikerült megvédenie a címét! Nekünk viszont sikerült, a döntőben Western Cape tartomány csapatát győztük le 4/1 arányban.
Hazaérkezésem után egy virus döntött le a lábamról, ami talán a legrosszabbkor jött, ugyanis a pihenőmet még Dél-Afrika előtt letöltöttem, így már csak a felkészülésre akartam koncentrálni. A kényszerpihenőm miatt a németországi csapat világbajnokságon az állóképességem a minimálisra csökkent, emiatt azokon a meccseken, melyeken más esetben reális esélyem lett volna a győzelemre, most simán kikaptam.
Augusztus végén érkeztünk vissza Budapestre, majd szeptember első hetét egy nyíregyházi edzőtáborozáson töltöttem, melyen a szlovák válogatott két tagja is megjelent. A közös edzések valamint a vb-n lejátszott mérkőzések elkezdtek erősíteni, de még időre van szükségem, hogy visszaszerezzem a legjobb formámat.
Ezért döntöttem úgy, hogy szeptemberben nem indulok pontgyűjtő versenyeken, hanem itthon edzem és felkészülési csapat versenyeken indulok el.
Az elkövetkező négy hetet Altvater Csaba kondi edzőm állítja össze nekem, ami remélhetőleg felerősít annyira, hogy kiemelkedő eredményeket szerezzek októbertől.
|