|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2011. June 23. |
|
Rég várt győzelem Reunionon
Sikeresen vettem az első akadályt a Reunionon megrendezett 25 ezer dolláros verseny 16-os főtáblájának első körében. Ellenfelem a legjobb formájában játszó dán bajnok, Kristian Frost (képen elől) volt, akit 92 percnyi játék után 3/2 arányban győztem le.
A menetrend - az idei évben már szokottnak mondható - 2/0-ás vezetéssel kezdődött, majd az ugyancsak vártható egyenlítés következett, dán részről. A végjátékra viszont jobban tudtam tartalékolni, Frostnak sokat kellett dolgoznia az egyenlítésért és így az ötödikben már simán, 11/2-re tudtam nyerni.
Ennek ellenére nem vagyok túlságosan elégedett, bár nem mondanám, hogy rosszul játszottam, inkább csak az zavar, hogy megint nagy előnyből engedtem vissza az ellenfelemet és nehezítettem meg saját dolgomat.
Ezért egy 45 perces meccs helyet kétszer annyi időt kellett a pályán töltenem, ami a következő körben hátrányom lehet.
A sors viszont úgy tűnik most kegyesebb hozzám. Mai ellenfelem a francia válogatott Yann Perrin lesz, akit legutóbbi két alkalommal magabiztosan vertem 3/0-ra. Ő az, aki ma megverte a skót bajnok Alan Clyne-t öt szettben. A mérkőzésükre azért ma került sor, mert tegnap az első szettjükben 8-8-as állásnál a francia erőből, ütővel eltalálta Clyne orrát, ami úgy felszakadt, hogy már nem tudta folytatni a meccset. Én a másik pályán játszottam ekkor és csak egy óriási üvöltést hallottam a közönség részéről.
A lényeg, hogy végül Perrin nyert a ma délben kezdődő meccsen és ma este 8-kor kell ellenem játszania. Remélem ez nekem fog kedvezni...
Főtábla itt.
Krajcsák Márk - Kristian Frost Olesen: 11/8, 11/8, 8/11, 7/11, 11/2 (92 perc)
|