|
Csapat EB 2011 - első nap |
|
|
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2011. April 27. |
|
Csoport másodikként végeztünk az első napon
Megkezdte szereplését a Magyar Squash Válogatott a finnországban megrendezett Csapat Európabajnokságon. A Krajcsákkal, Szabókyval, Fülöppel, Törökkel és Hoffmann-nal felálló csapat az "A" csoportba került Spanyolország és Szlovákia közé (kiemelési sorrendben).
Sajnos a szlovákok ellen nem kezdtünk jól, a csapat többet várt magától. Elsőként én léptem pályára és úgy gondolom az elvárt eredményt hoztam, amikor 11/5, 11/2, 11/6-ra legyőztem a szlovák bajnok Tomas Toth-ot. Másodiknak a négyes pozícióban játszó Török András szenvedett meg a helyezésénél jóval jobban játszó Miro Cellerrel. Az meccs nem lehetett volna szorosabb, a nyolcszoros magyar bajnok 10/12-re vesztette el a döntő szettet. Ennek ellenére András egy erősebb játákkal 3/0-ra győzhetett volna.
Fülöp 3/1 arányban nyert Kviencinsky ellen, de ez a meccsen is elvárható lett volna a 3/0-ás végeredmény.
Szabóky változékonyan játszott, két szettet simán nyert Manik ellen és jó esélye volt egy reálisnak mondható 3/1-es győzelemre is, de Manik jobban bírta a meccs végét és 11/8-ra hozta az ötödiket.
A csapat végül 10-6-os szettaránnyal győzött, de a spanyolok elleni meccsünk miatt fontos lett voln a 4/0-ás győzelem.
Csak hogy mindenki számára világos legyen, a továbbjutást nem csak az adott csapat ellen játszott eredmény határozza meg, hanem az összes meccs összeadódik, tehát ha például mi csak szettaránnyal verjük a szlovákokat, és tegyük fel a spanyolokat is, akkor is kikapunk tőlük, mert ők 4/0-ra verték Szlovákiát. (Spanyoloknak van 6 győzelmük a mi négyünkkel ellentétben.)
Este spanyolok ellen kellett mérkőzzünk, de csak úgy volt esélyünk a csoportelsőségre, ha legalább 3-1 arányban verjük őket. Nem mondható ideálisnak egy esélyesebbnek számító csapat ellen...
Az első meccset Török kezdte és bíztató játékkal nyert is 3/0-ra. Én ekkor 1/0-ra vezettem a tavaly még top 10-es Borja Golan ellen (képen elöl) és a másodikban is csak 11/9-re kaptam ki, két bosszantóan egyszerű hiba miatt.
A harmadikban nem voltam vele tisztában mennyi esélyünk maradt és sajnos egy kissé túlságosan is előre gondolkoztam. Nem kellett volna, hiba volt.
A gyorsan elvesztett szett után újra összeszedtem magam, de megint szerencsétlen voltam a végjátékban és két elrontott szettlabda után az elég fáradt Golan 14/12-re behúzta a meccset. A többiek azt mondték jól játszottam, de csalódott voltam a két elrontott szoros szett miatt. Úgy érzem győzhettem volna. Fontos eredmény azonban, hogy a játék sokkal jobban ment, mint az elmúlt hónapokban és ez minden bizonnyal a Gaultierrel eltöltött franciaországi edzőtábornak köszönhető...
Fülöp később 0/2-ről állt fel Garbi ellen, de végül 2/3-ra vesztett, ami így is meglepően jó eredménynek számít. Szabókynak nem volt reális esélye a PSA játékos Vidal ellen.
Összességében én elégedett vagyok az eredményünkkel. Bárki, aki követi a nemzetközi squashéletet tudja, hogy a spanyolok legyőzése az Eb eddigi legnagyobb meglepetése lett volna. Egy jobb kezdéssel viszont ez meg is történhetett volna, nagyon közel voltunk hozzá.
Holnap a "B" csoport elsőjével, Finnországgal játszunk otthoni idő szerint 13 órától, melyet ingyenesen közvetít a http://www.squash.fi/live/ oldal. Jómagam Tuominen ellen fogok kezdeni, ami minden bizonnyal egy színvonalas meccsnek igérkezik.
|