Nem akármilyen sztárvendég fogadta el a meghívásomat. A tavaly év végi világranglista-vezető (jelenleg 6.) állítása szerint nagyon jól érezte magát mindig is Budapesten és mivel van egy szabad hete június elején, szívesen fogadja el a meghívásomat.
A szabad hétre egy kanadai bemutatósorozat törlése miatt került sor, amit én rögtön kihasználtam. A saját pályafutásomból egyértelműen az ilyen meccsek hiányoznak a leginkább, azaz ebben rejlik a továbbfejlődésem lehetősége is.
A legintenzívebb felkészülés érdekében bemutató jellegű, éles meccseket fogunk játszani a vb-döntős francia játékossal, melyeken a bemutató bevételéből befolyt összeg lesz a tét.
Gaultier június 1-én kedden érkezik Budapestre, majd 4-én pénteken együtt utazunk tovább Nimesbe, a francia csapatbajnokság döntőjére, ahol jómagam egyébként Olli Tuominen ellen lépek pályára. Azon a meccsen rengeteg fog múlni.
A Magyarországon eltöltendő négy nap során három este fogunk bemutatókat tartani (kedd, szerda, csütörtök), amelyekre várjuk az olyan klubok jelentkezését, ahová megfelelő mennyiségű néző fér be (min. 100 fő).
A bemutatókat követően Tombolát is tartunk, ahol a Karakal, Adidas, Activlab, Ashaway és egyéb nyereményeken felül, Greg aláírt francia polóit is meg lehet nyerni, sőt játszani is lehet a top 10-es sztárral, amiről videó felvételt is készítünk ajándékba.
A mérkőzéseket Török Zoltán, Magyarország volt főbírója vezeti majd.
A belépő ára 2500 HUF lesz, 18 éven aluliaknak pedig 1000 HUF.
A pontos helyszínekről és időpontokról később számolok be. Ha szeretnél e-mailben értesülni róla, akkor regisztrálj.