Úgy tűnik ez egy ilyen verseny. A Kairóban megrendezett 42 ezer dollár összdíjazású Heliopolis Open selejtezőjének utolsó körében Andrew Wagih ellen léptem pályára, aki a döntő szettben 10/9-es állásnál egy vetődve mentett labdámat azonnal visszaütötte rám, melyet már nem tudtam irányítani és ezzel a harmadik meccslabdát már nem tudtam megmenteni. Közel másfél óra harc után – mert ez tényleg az volt, nem squash – ma vesztesként kellett elhagyjam Egyiptom legszebb klubját.
Sajnos ez ilyen. Manapság profi meccset nyerni nem egyszerű és az ilyen szoros mérkőzéseknél mindig ez van. Egyszer az egyik nyer, máskor meg a másik. Ma én húztam a rövidebbet, mert képtelen voltam két játszmában is a 7/3-as vezetésemet szett győzelemmé konvertálni. Egyiket tiebreakben, másikat pedig 11/9-re vesztettem el, amelyben még a bíróval is meg kellett küzdjek sajnos. Közel sem volt fair a döntő menet, melyet még a világranglista első Ramy Ashour is megemlített, de nem ezen múlt. Azon múlt, hogy nem tudtam higgadt maradni. A tempó brutálisan magas volt, szerintem nagyon látványos támadó játékot láthatott a közönség. De ezen a sebességen nem tudtam higgadt maradni és ezt egy egyiptomi játékos megbünteti.
A hazai pálya előnyei több szempontból is megmutatkoztak, de ha sikerül egy kicsit lassabbnak és megfontoltabbnak maradnom, akkor ezekkel a feltételekkel is sikerülhetett volna a főtábla.
Elég csalódott vagyok az eredmény miatt, bár úgy érzem, hogy mostanában játszom a legjobban, de mégsem jön össze olyan eredmény az elmúlt két hónapban, melyre igazán várok Detroit óta.
Egy igazi áttörésre lesz szükségem szeptembertől, ezért Malajziában fogok két hónapot eltölteni felkészüléssel, profi körülmények között. Addig pedig próbálok otthon dolgozni a hibáimon és visszakerülni a top 40-be.
