Search
Enter Keywords:
Squash hírek
Magyar Bajnokság 2010 Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 1
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Krajcsák Márk   
2010. March 08.
Megszereztem hetedik OB címemet


ImageZsinórban hatodszor is sikerült megvédenem Magyar Bajnoki címemet, miután 3/1 arányban legyőztem a magyar ranglista második helyezettjét, Fülöp Sándort. Ezzel már csak egy címet kell szerezzek ahhoz, hogy a mostani csúcstartó (nyolcszoros bajnok) Török Andrást behozzam.

A döntőig négy mérkőzést kellett megnyerjek, melyeken Sajó Tamást, Vass Mátét, Cséffalvay Danit és Szabóky Mártont múltam felül egyaránt 3/0-s eredménnyel.

ImageA versenyen végig jó formában voltam, pontosan és gyorsan játszottam, ami megkönnyítette a dolgomat a döntőig, ahol azonban egy olyan ellenfélre akadtam, aki nagyon jól ismerte a játékomat és ráadásul kivételesen jó formában is volt. Süni lassan kezdett és könnyen el is veszítette az első szettet, de talán pont ezért volt szokatlan a második szettben mutatott hirtelen ritmusváltása. A menet elején többet hibáztam, míg ő lecsökkentette a könnyelmű hibáit. Későn próbáltam lefaragni a hátrányomat, de már nem sikerült, így Süni egyenlített.

Az első két szett viszont túl sokat vett ki a magyar másodiktól, bár a szett első felében még szoros és látványos labdameneteket vívtunk. Később azonban jobban bírtam nála és újra én irányítottam a pályán a mérkőzés nagy részében.

A harmadik helyet könnyedén nyerte meg Szabóky, miután alig félóra alatt ütötte ki Hoffmannt.

A nőknél visszahódította Szombati Edina a bajnoki címet. A döntőben Farkas Fatimét győzte le, de az elődöntőben sokkal nehezebb dolga volt testére, Szili ellen.

További részletek a www.squash.hu oldalon találhatóak.
 
Video Gallery
No videos
Bejelentkezés





Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj
Tartalom
Squash hírek
Versenyeim
Nyílt Edzések
Tippek és tanácsok
Média
Galéria
Kapcsolat
Linkek
Támogatóim
Vendégkönyv
Termékek
Karakal ütők
Squash meccsek
Ashaway húrok
Ranglisták
Férfi Világranglista
Férfi Magyar Ranglista
Női Magyar Ranglista
Női Világranglista
Statisztikák
Tagok: 907
Hírek: 812
Linkek: 41
Látogatók: 5283222
© 2012 www.krajcsakmark.hu
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.