Search
Enter Keywords:
Squash hírek
Indian Challenger 2009 - összes cikk Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 2
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Krajcsák Márk   
2009. October 08.
Nagy lehetőséget szalasztottam el...


ImageMásodik helyen végeztem a 10 ezer dollár összdíjazású Indian Challenger versenyen. miután három szoros szettben kikaptam az ázsiai junior bajnok Ivan Yuentől (képen). Az eredmény miatt nagyon csalódott vagyok, pedig mindent megpróbáltam, hogy kipihenjem magam a döntőre. Nem sikerült, fáradtabb voltam ellenfelemnél, túl sokat kivett belőlem az elődöntő..

Ivan Yuen bt Mark Krajcsak : 11/9, 11/9, 11/9 (55 perc)


Jól játszott a fiatal maláj ellenfelem, mindent bevállalt, nem volt veszítenivalója és egy kicsit frissebb is volt nálam. Ennek ellenére az első szettben vezettem 9/8-ra, sőt a harmadikban 8/4-re mégsem sikerült egyik szettet sem elhozzam. Miután két szettet is elvesztettem 11/9-re egy kissé megtörtem, de mégis felszabadultabban játszottam a harmadikban, ennek volt köszönhető, hogy vezettem.

A kulcsfontosság ezen a meccsen a pontos egyenesekben volt, semmi másban. A fáradtság miatt azonban egy kissé túlkomplikáltam a helyzeteket, amik a lassabb reakcióidőm miatt csak hibákhoz vezettek. Nem jó taktikát játszottam és ez a tornagyőzelmembe került.

Ettől függetlenül 115 pontot gyűjtöttem (a 175 helyett), ami még mindig felfelé húzza az átlagomat, csakúgy mint az előző heti londoni 105 pont. Ha Hong Kongban okt. 12-13-án sikerül a főtáblára jussak, akkor biztosan a top 40-ben leszek, de már így is jó esélyem van rá.

A hong kongi Szuper Szérián (150 ezer dollár) 9. kiemelt vagyok a selejtezőben, ahonnan az első 8 fog felkerülni a 14-én kezdődő főtáblára.



Nagyon nehéz meccsel, de bejutottam a döntőbe Castagnet ellen!



Image3/1 arányban győztem másfél óra alatt a francia válogatott, világranglista 65. helyezett Mathieu Castagnet (képen) ellen és ezzel egy hét alatt második döntőmre kvalifikáltam magam.

Ezúttal a 10 ezer dollár összdíjazású Indian Challenger verseny fináléjába jutottam be, ahol ellenfelem az ázsiai junior bajnok Ivan Yuen lesz, aki többek között a verseny első kiemeltjét Chris Simpsont is megverte. Nem lesz könnyű dolgom...pláne nem egy ennyire nehéz mérkőzés után.

Francia ellenfelem ellen nem kezdtem jól, nekem ez volt az első meccsem az üvegpályán, míg ő már beüthette magát a korábbi két körben. Ez nagy előnyt jelentett mint kiderült, ugyanis rögtön 7/0-ás hátrányba kerültem, ahonnan elkezdtem szépen felkapaszkodni. Nagy iram volt végig a meccsen, ráadásul elég meleg is, úgyhogy takarékosan kellett mozogni. A mozgásom lehiggadt és szépen lassan felzárkóztam majd nagyon szép játékkal hoztam a nyitószettet.

A másodikban már jobban kezdtem, de a szett végig nagyon szoros volt, így nem meglepő a 15/13-as végeredmény sem. 2/0-ra, csak a jobb összpontosítással húztam el, de mindkét szett mehetett volna akár a francia javára is, annyira kiélezett volt a játék.

Az első két szett közel egy órás volt, ami jól mutatja, hogy mennyire brutálisan hosszú labdamenetek lehettek. Természetesen ebben az iramban mindketten elkezdtünk fáradni, így a kérdés csupán annyi volt, hogy ki tud fáradtan jobban koncentrálni és szenvedni. Végig nagyon rossz érzés volt, a pulzusom folyamatosan 180 felett volt, néha közel a 200-hoz! Ilyen körülmények között higgadtnak maradni, nagyon nehéz. Én ezt nevezném tapasztalatnak.

A harmadik szettben is jól álltam, 9/6-ra vezettem, de nem sikerült a végét eléggé megnyomjam, Castagnet pedig szépen, végül pedig szerencsésen hozta a szettet 12/10-re.

Három szett, három tiebreak, ennél izgalmasabb meccset nem lehet játszani.

A negyedik végig nagyon nehéz volt. Elképesztő, hogy Castagnet mennyire fáradtan, milyen intenzitással tud küzdeni. Nem volt könnyű dolgom, de a végére sikerült 9/8-ra ellépjek, majd egy stroke-kal meccslabdához jutottam, amit egy kereszt-kill gurulós-nickkel fejeztem be. Óriási érzés volt ekkora ponttal nyerni, amit Castagnet nagyon sportszerűen meg is tapsolt. Pedig biztosan nem érezte magát a legjobban.

Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy semmi oka a csalódottságra, nagyon jól játszott és mindketten egy kiváló meccs után hagyhattuk el a pályát.

Ha a francia ilyen szintet hoz az év végéig, be fog kerülni a top 50-be.

Nekem pedig már csak egy meccs maradt hátra, ami mellékesen profi pályafutásom 10. PSA döntője. Az ázsiai junior bajnok Yuen ellen minden megmaradt energiámat mozgósítanom kell.

Remélem sikerül a döntőbeli jó szereplésemet most is hozni.




Shamsul ellen is hoztam a kötelezőt



ImageVisszavágtam Shamsul Islam Khan-nak a 2003-ban elszenvedett vb selejtezőbeli vereségért. Alig több mint félóra játék után könnyedén nyertem négy szettben a tapasztalt 31 éves pakisztáni ellen.

Az első két szettben jobban játszottam mint tegnap, pontosabbak voltak az ejtéseim, de még mindig nem éreztem a legjobbnak. Ennek ellenére 11/5 és 11/7-re elhúztam, de a harmadik szettben sokat kezdtem el foglalkozni a bírói döntésekkel és Shamsul időhúzásaival. Ellenfelem emellett remek ütésekkel nyerte meg a szettet, de tudtam, hogy az egész a koncentrációmon múlik.

Úgyhogy a negyedik szettben úgy léptem fel a pályára, hogy jól kezdjek és ne adjak ennyi lehetőséget a támadásra Shamsulnak. Azt is tudtam, hogy ellenfelem elég lassan mozog a pályán már a többiekhez képest, amit ki kell használjak.

Ez maximálisan sikerült, a szettet 11/1 arányban simán megnyertem és ezzel az elődöntőbe jutottam, ahol a francia Castagnet-val (vr. 65.) találkozom.

Vele eddig egy tétmeccset vívtam, 2008 januárjában Bécsben, ahol az akkori egy csillagos verseny döntőjében győztem le 3/1 arányban a francia riválisomat.

Holnap már az üvegpályán játszom, ami sokkal jobb hír, ott mindenképpen könnyebb lesz a játék. Ez az elődöntő borzalmasan fontos lesz, remélem sikerül a továbbjutás.

A verseny első kiemeltje Chris Simpson (vr. 38.) 3/2 arányú vereséget szenvedett a maláj tinédzser Yuen ellen.

Mark Krajcsak bt Shamsul Islam Khan : 11/5, 11/7, 4/11, 11/1 (32 perc)


További részletek és a főtábla itt.


Fordítottam Wagih ellen az első körben




ImageSikerült a tovább jutás a 10 ezer dollár összdíjazású Indian Challenger verseny első fordulójából, miután 1/0-ás hátrányból fordítva 3/1-re hoztam a mérkőzést az egykori top 10-es Amir Wagih fia Andrew (képen jobbra) ellen.

Az egyiptomi ellenfelem jól kezdett, első labdamenettől kezdve támadott. A pálya itt teljesen más, mint Angliában volt, ami rá is nyomta a játékomra a bélyegét. Londonban sokkal lassabb pályán játszottam, itt a meleg miatt nagyon pattogósak a pályák (35 fok van árnyékban, mindemellett monszun, ami miatt a levegő nagyon párás). Ez azt eredményezte, hogy az erősebb labdáim nagyon kipattantak, az ejtéseim pedig bizonytalanok és magasak voltak.

A pillanatnyi megingást a szett vége felé sikerült leküzdenem, de a szettet így is könnyedén elvesztettem. A szünetben a verseny első kiemeltje, Chris Simpson segített a taktika sikeres megvalósításában. Chris-szel jó barátok vagyunk és sportszerűen segíteni szoktuk egymást.

A kinti segítség meg is tette a hatását, hamar egyenlítettem és éreztem Wagih-n, hogy kezd fáradni és egyre többet hibázik. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nem hinné el, hogy győzhet.

Így pedig hamar átvettem az irányítást és végig vezettem ezt követően.

Összességében nem játszottam ma jól, sokat hibáztam és bizonytalannak éreztem az ejtéseimet. Ezt viszont természetesnek értékelem, hiszem teljesen más közegben játszom most, ráadásul borzasztó hosszú utam is volt idáig. Londonból Mumbai repültem, ahol az éjszakát a reptéren töltöttem, majd csak hajnalba értem Chennaiba.

A meccs tökéletes volt arra, hogy beüssem magam és felkészüljek eggyel nehezebb ellenfelemre, Shamsul Islam Khan ellen. A pakisztáni származású veterán játékos ellen nem szabad ennyit hibázzak, hogy tovább jussak.

Ő az egyébként, akitől életem első VB-jén a selejtező második körében kikaptam Pakisztánban 2003 év végén. Akkor 1/3 lett,most szettet sem szeretnék veszteni.

A meccsre itteni idő szerint 16:45-kor kerül sor. Az időeltolódás Budapesthez képest +3.5 óra.

Mark Krajcsak bt Andrew Wagih : 6/11, 11/4, 11/9, 11/8 (40 perc)

További részletek a Squashsite.co.uk oldalon.
 
Video Gallery
No videos
Bejelentkezés





Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj
Tartalom
Squash hírek
Versenyeim
Nyílt Edzések
Tippek és tanácsok
Média
Galéria
Kapcsolat
Linkek
Támogatóim
Vendégkönyv
Termékek
Karakal ütők
Squash meccsek
Ashaway húrok
Ranglisták
Férfi Világranglista
Férfi Magyar Ranglista
Női Magyar Ranglista
Női Világranglista
Statisztikák
Tagok: 907
Hírek: 812
Linkek: 41
Látogatók: 5283164
© 2012 www.krajcsakmark.hu
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.