Search
Enter Keywords:
Squash hírek
Rome Est Open 2009 - beharangozó Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 0
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Krajcsák Márk   
2009. May 06.

Következő PSA állomás Róma

 

Ma este sikeresen megérzetem Rómába, ahol a tavalyi évhez hasonlóan most is egy 10 ezer dolláros versenyt rendeznek meg. Idén is a torna harmadik kieletje vagyok, előttem az olasz első Bianchetti (vr. 31.), valamint az angol U23-as bajnok Simpson nevezett. Egy évvel ezelőtt ez a kiemelés szerencsét hozott, mert megnyertem a versenyt, de idén minden bizonnyal nehezebb dolgom lesz. A főtábla sorsolása szerint csütörtökön kezdek az angol U19-es bajnok Joe Lee ellen, majd ha sikeresen veszem az akadályt, akkor az indiai második Bhattacharya lesz az ellenfelem.

Ha ezt a mérkőzést is hozom – márpedig mindenképpen hoznom kell -, akkor várhatóan Bianchetti-Krajcsák elődöntő lesz a felső ágon. Az alsó ágon sem akármilyen meccsek várhatóak. Egy Müller-Galifi negyeddöntő minden bizonnyal nagy csatát hoz majd, nem kevésbé a Simpson és az előbb említett duó győztese az elődöntőben.

A versenyt sajnos nem közvetíti a PSALIVE, de én felveszem a mérkőzéseimet, amit majd a kiváncsiabbak egy squash vetítés keretében meg is tekinthetnek.

Az összes meccset egy bevásárló központban felállított üvegpályán rendeznek meg, úgyhogy a látvány és a sport népszerűsítése biztosra vehető.

További részletek a www.squashsite.co.uk oldanlon lesznek angol nyelven, ami a jobb oldali menüben a Rome Est Openre kattintva válik elérhetővé.

 
Video Gallery
No videos
Bejelentkezés





Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj
Tartalom
Squash hírek
Versenyeim
Nyílt Edzések
Tippek és tanácsok
Média
Galéria
Kapcsolat
Linkek
Támogatóim
Vendégkönyv
Termékek
Karakal ütők
Squash meccsek
Ashaway húrok
Ranglisták
Férfi Világranglista
Férfi Magyar Ranglista
Női Magyar Ranglista
Női Világranglista
Statisztikák
Tagok: 907
Hírek: 812
Linkek: 41
Látogatók: 5283250
© 2012 www.krajcsakmark.hu
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.