Meglepő hír fogadott a 60 ezer dollár összdíjazású Swedish Openen hétfő esti megérkezésemkor. Nem sűrűn fordul elő egy ekkora versenyen, (első 3 kiemelt: Darwish, Willstrop és Matthew) hogy a selejtezőben játékos hiány miatt automatikus tovább jutások születnek. Ezúttal márpedig így lett.
Történt ugyanis, hogy Angliában akkor havazások voltak, hogy a közlekedés teljesen megbénult, ennek köszönhetően többen is otthon ragadtak.
Ez a tény pedig három játékosnak kedvezett, köztük nekem is, mert ilyenkor a szabály értelmében az első három kiemeltnek nem kell játszania. Én pedig Ong Beng Hee visszalépésének köszönhetően már az első kiemelt lettem a kvaliban.
Lényeg a lényeg, hogy ma 17 órától Bradley Hindle (vr. 68.) ellen játszom a főtáblára jutásért. Egyik "kedvenc" játékosomról van szó, úgyhogy remélem magabiztosan fogok tudni nyerni.
Ha sikerül érvényesítsem a papírformát, akkor holnap már a főtáblán leszek és a következő meccsemet már a www.psalive.tv is közvetítené.
Nagyon fontos számomra a jó szereplés, mert a januári hónapban kiesett 400 pontomat ebben a hónapban kell visszapótoljam, abba pedig nem fér bele egy rossz teljesítmény sem.
Ha már a világranglistánál járunk meg kell jegyezzem, hogy a 46-ról az 55. helyre csúsztam vissza, ami mindössze annak köszönhető, hogy ebben a hónapban nem tudtam megfelelő mennyiségű versenyen indulni az egyetem miatt. Tavalyról 400 pontom esett ki 3 versenyből, míg idén csak NY-ba szereztem 125 pontot.
33 hónap után trónfosztás történt az első helyen. A szenzációs sorozatot Karim Darwish szakította meg, de Shabana minden bizonnyal ezt nem fogja annyiban hagyni.
Más....
Volt aki megjegyezte mostanában, hogy rövid cikkeket írok. Ezt amiatt gondolta, mert nem látta jól a cikk alján lévő "Tovább" linket. Abban az esetben, ha a cikkem hosszabbra nyúlik - általában meccselemzésekkor - akkor erre a linkre kattintva éritek el a komplett írásomat. Ilyen például az alább olvasható cikk is...
A lejátszott ma esti meccsemről késő este írok elemzést.