Megszereztem idei negyedik profi tornagyőzelmemet!

A 10 ezer dollár összdíjazású Saskatoon Boast Open profi világkupa állomás megnyerésével a kategórián belül a harmadik, összességében pedig az ötödik tornagyőzelmemet értem el pályafutásom során, melyből négyet idén sikerült megszerezzek.

Az összes győzelmem közül ez a legértékesebb, mert most volt az első ízben az, hogy a döntőben egy nálam magasabban jegyzett játékost kellett megverjek, igaz sem most, sem pedig ezelőtt nem voltam első kiemelt ebben a kategóriában. Tehát a nehézsége eddig is ugyanekkora volt, csak most eljutott a döntőig a favorit, ahol azonban sikerült megállítanom.

A mérkőzés különösen fontos volt számomra, nemcsak mert egy profi döntőről beszélünk, hanem azért is, mert Aaron Frankcomb volt az ellenfelem. A párizsi revánsról pedig már itt is beszéltem, a célom az volt, hogy most én bizonyítsak.

Az a bizonyos meccs után elképesztően csalódott voltam, mert úgy éreztem több van bennem annál, hogy kikapjak tőle. Márpedig kikaptam az év leghosszabb meccsén 3/2-re, összesen majdnem 2 és fél óra játék után.

Figyeltem Aaron melyik versenyre nevez be, majd sem időt sem pénzt, sem semmit nem kímélve én is hasonlóan tettem.

A lényeg, hogy összejött a találkozó és sikerült annyira jól játszanom egész héten, mint talán még eddig soha. Érett és kiforrott volt a játékom, éreztem magamon, hogy sokkal többet gondolkozok, figyelek, és a rám nem szokásos módon megjegyzem azokat a szituációkat, amikből profitálok és azokat is, melyek hibásak.

Visszaváltottam a régi ütőfogásomhoz, amit nem is igazán értek, hogy miért alakítottam át egy két évvel ezelőtt. Így sokkal jobban játszottam és tényleg olyan pontokat tudtam szerezni, amilyeneket eddig csak másoktól láttam. Félreértés ne essék, nem váltottam meg a világot:)! Csak találtam magamban két olyan dolgot amit eddig nem használtam ki és ezzel nemcsak magamat de az ellenfeleimet is megleptem.

Frankcombnak tegnap elég hosszú meccse volt a „furcsa srác” névre keresztelt DeLierre ellen, aki tényleg nagyon furcsa fiú:). A közel 100 perces elődöntő után nyilvánvaló volt számomra, hogy a ritmus az, amivel ki tudom majd szorítani őt.

Az egész döntő alatt nyomás alatt tartottam és a harmadik szett 5/7-es állását leszámítva végig én vezettem. Nagyon keveset hibáztam, de mindent próbáltam leröptézni és gyorsítani a játékot. Amit mostanában fejleszteni probálok az a kivárás, azaz az ütés késleltetése, amivel nagyon jól lehet ritmust törni és becsapni a másikat. Ez például egy olyan dolog volt, amit eddig nem nagyon használtam. Van még hova fejleszteni persze, de már legalább gondolok rá és müködik.

Mégegy dolgot emelnék ki, ti olvasók már lehet unjátok, de nekem tökéletes jegyzet lesz ez a jövőre nézve:)! Szóval a koncentrációm sikerült végig erősen a meccsre irányítani. Eddig is figyeltem, de sok infó csak úgy elsuhant a fejem mellett, de viszont sok olyat engedtem be, amit nem kellett volna. A héten például egy bíróval sem veszekedtem, ami nálam nagy szó:)! Mondjuk hozzáteszem, hogy PSA játékosok voltak a bírók, aminél ugyebár nem létezik jobb lássuk be...

Szerencsére ez a meccs most jóval sportszerűbb is volt, Aaron tisztán játszott és a bírónak is alig volt dolga. Az ilyen meccseket szeretem igazán.

A versennyel újabb 175 pontot gyűjtöttem, ami viszont már a decemberi világranglistába fog beszámítani, csakúgy mint a 6.-án kezdődő vancouveri verseny.

Holnap utazom át Vancouverbe, ahol jó lesz újra az ismerősökkel, barátokkal talalkozni és egy két napot pihenni az újabb megmérettetés előtt.

Később jelentkezem:)...