Az elkövetkezendő két hétben Kanadában leszek két 10 ezer dollár összdíjazású PSA versenyen. Az első állomás Saskatoonba vezetett, ahol magyar időhöz képest 8 órával van kevesebb. Első meccsemet helyi idő szerint csütörtökön 16:15-kor játszom a kanadai Reid ellen. A sorsolás szerint második kiemelt vagyok, a negyeddöntőben Robin Clark, az elődöntőben Dylan Bennett a döntőben pedig Aaron Frankcomb lenne az ellenfelem a papírforma szerint természetesen.
Második verseny Vancouverben lesz, ami ugyancsak 10 ezer dolláros kategóriába tartozik és itt a második kiemelt vagyok a főtáblán, amit remélhetőleg sikerül is majd igazoljak és eljutok a döntőig. Nagy célom lenne, ha mind a két versenyről aranyéremmel térhetnék haza. Ez korábban már kétszer is sikerült, ha jó formában leszek most is fog.
A www.squashsite.co.uk egy két héttel ezelőtt bedobta a törölközőt és a szponzorok hiánya miatt úgy döntöttek bezárják a világ legolvasottabb squash oldalát, amely volt, hogy megdöntötte a napi egymillió fős látogatást is. Mégis az évi 15 millió forintnak megfelelő reklámtámogatások nem fedezték a nagyjából ugyanekkora költségvetésüket, ezért döntöttek a bezárás mellett. Ez azért is szomorú, mert ezen az oldalon lehetett megtalálni az összes nemzetközi versenyeredményeket, beszámolókat, edzői tanácsokat, sőt ez volt az első számú felület, amely kitartóan kampányolt a Olimpiai részvétel mellett.
A napokban azonban úgy alakult, mégis sikerül túllendülniük a válságon, természetesen külső segítséggel, úgyhogy érdemes odalátogatni, mert valószínűleg már az én két versenyemről is fognak híreket, eredményeket közölni.
A Szövetségtől származó külső támogatásom visszatartása miatt idén már nem fogok tudni több PSA versenyre utazni, ami úgy érzem sokkal rosszabb mint egy rossz hír!