Hosszú szünet után szeptember 22.-én újra kezdem az idei év versenysorozatát. Első állomásom Párizsba vezet majd egy 62 ezer dolláros, 5 csillagos kategóriájú versenyre. A selejtezőben kaptam helyet 7. kiemeltként, innen szeretnék majd feljutni a főtáblára. Ez a verseny különösen fontos lesz a számomra, hiszen nem csak ez az első versenyem, amire nagyon sokat készültem, hanem ez a szeptemberi hónap az amikor a legtöbbet tudnék előre jönni a világranglistán. Ez a tavalyi Brittish Opennek köszönhető, amikor is egy autópályabaleset miatt késtem le a sorsolást. Az egy éve lehúzó nulla pontomat, most egy főtáblára kerülés esetén 125-tel helyettesíthetném, ami minden bizonnyal a top 50-be repítene vissza.
Nyáron nem indultam egy PSA versenyen sem. Az eddigi leghosszabb és legsűrűbb szezonom után – ami június közepén ért véget – nem vágytam már több versenyre, sőt egy ideig fallabdapályára sem. Ennek köszönthetően toltam most ki a szezonkezdés időpontját, mert normális esetben már augusztus végén megkezdtem volna azt. A hosszabb pihenő miatt a felkészülésem is csúszott két-három hetet, megfelelő felkészültség nélkül pedig őrültség lett volna elinduljak PSA tornára.
Az idei felkészülésemet is átalakítottam a korábbiakhoz képest. Most heti 5 alkalommal csinálom a kondicionális programot, ami futásból, mozgáskoordinációból, konditeremből, szökdelésekből és spinningből áll, emellett játszom és edzem a squashpályán napi 2-3 órában. Ez így összesen napi 5 óra edzés, aminek remélem meglesz a hatása már az első versenyemen.
Minden verseny fontos, de a legjobb formámat mégsem mostanra tűztük ki. Október 11.-én kezdődik Manchesterben minden idők legnagyobb pénzdíjazású világbajnoksága, a 215 ezer dolláros World Open. Ez a rekord egyébként már decemberre megtörik, akkor lesz ugyanis Szaúd-Arábiában egy 250 ezer dolláros PSA verseny.
Újdonság az idei szezonban, hogy még a svájci csapatomat elvesztettem, azt helyettesíteni tudtam európa egyik vezető ligájával a franciával. Így most idén a magyar, a szlovák, az ugyancsak új osztrák, német, francia és angol elsőosztályban is versenyzem majd.
Első ligameccsem október 6.-án lesz Londonban.
A nyár folyamán több nemzetközi és magyar edzőtáborokat szerveztem, amiket nagyon élveztem. Jártam Szegeden, Nyíregyházán, Budapesten és Pozsonyban is.
A mostani felkészülésben köszönöm a segítséget Balogh Áronnak, aki képes volt minden nap, minden este eljönni velem a futópályára vagy a konditerembe. Egyedül tudom, hogy nem lettem volna képes rá, edző pedig nem tud minden alkalommal mellettem lenni. A lényeg, hogy most egyre jobb erőben érzem magam, köszönhetően a sok futásnak.
Idén, csakugyan mint az eddigi 6 évben már maradtam a Karakalnál. Tavalyi modellhez hasonlóan most is a képen látható 120 grammos EVO4SL ütővel játszom majd.
Palmerrel egyébként két alkalommal sikerült játszanom a Griff Squash Clubban, aminek az eredménye egy szoros 2/3 és egy egyoldalú 0/3 lett. Palmer mindössze 5 napot maradt Pesten, amit elmondása szerint nagyon élvezett.
Egy héttel ezelőtt elindultam a békéscsabai A kategóriás versenyen is, amit szettveszteség nélkül nyertem meg, a döntőben Reiser Dávidot legyőzve.
Ezenkívül még résztvettem az ukrajnai Odessa Open meghívásos versenyén is augusztus végén, ahol Tuominentől kaptam ki 3/0-ra az elődöntőben, a bronzmeccsen pedig Koukalt győztem le ugyancsak 3/0 arányban.