|
2005. November 22. 20:58
Már az első körben búcsúztam Nairobiban
Nem sikerült eredményesen az év utolsó PSA pontgyűjtő versenyem. A 16-os főtáblán már az első körben kiestem, a selejtezőből feljutó, majd az elődöntőkig menetelő egyiptomi Mohamed Ali Reda ellen. Az erőtlen és bizonytalan játék nem volt elegendő, amit ellenfelem is megérzett, majd kihasznált. A verseny azóta végetért, a döntőben a második kiemelt Jones (vr. 46.) diadalmaskodott az első kiemelt Hafiz (vr. 48.) ellen 3/2-re.
Mindenkitől elnézést szeretnék kérni a megkésett információkért és beszámolókért, de Kenyában mindössze egyszer sikerült gépközelbe kerüljek és nem rég értem haza... Természetesen az elemzések és az újdonsűlt hírek most sem maradnak el.
A helyszínre vasárnap este érkeztem meg, sajnos az egyik táskám nélkül, - ami lassan már részese lesz a versenyzésemnek - de szerencsére már másnap délután megkaptam, így megkezdhettem a felkészülésem a szerda esti mérkőzésemre. Julien Balboval közösen edzettünk és ahogy teltek a napok, egyre jobban éreztük magunkat és pályát is egyaránt. Kedden reggel azonban valamiért nem ment a legjobban a játék, ezért úgy döntőttem, hogy este még mindenképpen játszom egy meccset Hindle-lel. Különösen jól játszottam, talán még sosem éreztem ennyire biztosnak magam, ezért boldog voltam estére, és felkészültnek éreztem magam a másnapi meccsemre.
Másnap kiderült, hogy a lehető legnagyobb hibát követtem el. Túl sok volt a keddi pályán töltött idő, ahol az energiám nagy részét elhasználtam, és ez meg is bosszúlta magát estére. A nap folyamán nem tudtam már pótolni a hiányt és már bemelegítés közben azt éreztem, hogy remegnek a lábaim.
A mérkőzés azonban jól indult a számomra. 5/1-re könnyedén elhúztam, bár a magaslaton (1600m) minden pontért meg kell küzdeni. Holtpontra kerültem, de nem estem kétségbe. Ellenfelem fordított, majd a szett végéig fej-fej mellett haladtunk. A hajrában elfogyott az erőm és nem is tettem meg mindent azért, hogy a szett az enyém legyen. Szörnyű érzés volt így lejönni a pályáról.
Ezért a második szettben megpróbáltam jobban beosztani az erőm és az ellenfelem többet mozgatni, többet használni a pálya első felét. Ez nagyon jól müködött és úgy játszottam, ahogy az egész meccsen kellett volna, 11/6-ra nyertem és egyenlítettem.
A harmadikban természetesen ezt próbáltam alkalmazni, ami természetesen müködött is, és vezettem 6/2-re. Hogy egy ilyen pozícióból, hogyan voltam képes elveszteni a kulcsfontosságú harmadik játszmát, fogalmam sincs. Egy ekkora előnyből kötelező nyerni, de nekem rohamosan fogyott az erőm és ezzel egyetemben a koncentrációm is. Újra gyilkos labdamenetek jöttek, de ő volt a frissebb és nagy küzdelemben, de 11/9-re vesztettem el a harmadikat is.
Összeestem. Rengeteget készültem erre a versenyre, időt, energiát és pénzt nem kímélve. Nagyon akartam bizonyítani, amiért tényleg nagyon sokat dolgoztam és sajnos ezek keringtek a fejemben a szünetben, ami teljesen összezavart. Nem a mérkőzésre és a győzelemre koncentráltam, hanem összetörtem, teljesen bizonytalanná váltam, amik rögtön ki nem kényszerített hibákban mutatkoztak meg. A negyedikben ilyen hozzáállással képtelenség lett volna fordítsak, nem is sikerült, így 11/9, 6/11, 11/9, 11/7-re kikaptam egy óra alatt.
Szabóky is részt vett a versenyen, ahol kissé kapkodó, de jó játékkal kikapott Sutherland ellen 3/0-ra.
Ezen a hétvégén Bulgáriában vár még rém egy Challenger verseny, ami egyben az utolsó idei nemzetközi torna, majd decemberben az "A" kategóriás körverseny második állomása, ahol várhatóan újraéled a május óta szünetelő "Magyar Nagyrangadó".
2005. November 14. 17:17
Törölni akarták a Nairobi Opent
Természetesen ez a verseny sem kezdődik problémamentesen. Már megérkezésemkor elveszett az egyik táskám, amit nem sikerült megértenem, hogy történhetett, hiszen együtt adtam fel mindkettőt, de csak egy érkezett meg:). Mindenesetre visszakaptam másnap reggel, úgyhogy megnyugodhattam. Nem úgy a verseny miatt. Kiderült ugyanis, hogy a versenyszerzevő úr, későn szólt a helyi játékosoknak, hogy mikor kell résztvenniük a selejtező sorsolásán. Ez pontosan 24 helybéli játékos kiesését jelentette a szabály szerint, de mind a szponzor, mind a versenyszervező kikötötte, hogyha kizárják a játékosaikat, akkor beszüntetik a versenyt is és ezzel az összes nyerhető pont és a pénz is odaveszik. Ezért a játékosok belegyeztek, mert a kenyai játékerő nem tanusított különösebb akadályt. Természetesen a PSA kikötötte, hogyha a helyiek mégis csatlakoznak a versenyhez, ami ugye szabálytalan lenne, akkor törlik a verseny regisztráltságát, ezzel az összes játékos, aki idejött az kidobta mind a pénzt, mind pedig a gyűjtendő ranglistapontokat. De nem volt mást tenni, hagyni kellett a helyeiket játszani és közösen fordultunk a PSA-hez, hogy szeretnénk folytatni a versenyzést, és nem a mi hibánk az egész, úgyhogy ha lehet ne mi bánjuk meg. A PSA végülis jóváhagyta a kérésünket, úgyhogy mehet tovább a verseny a megszokott ütem szerint. Ma játszák a selejtező utolsó fordulóját, amit fontos nézzek, hiszen magam is kvalifikálttal kezdek holnap délután 7 óra magasságában. Kesőbb jelentkezem!
|