|
2005. January 04. |

Fallabda. Interjú. Krajcsák Márk a legjobb húsz közé szeretne kerülni a világranglistán
|
| Átlépte saját árnyékát
|
|
|
| Alig több mint két éve tett egy kijelentést Krajcsák Márk, hogy az élsport helyett (legalábbis átmenetileg) inkább a fejtágításra összpontosít, és elkezdi tanulmányait a TF-n.
|
|
| 
| | | Eb-ötödik helyével Krajcsák Márk (jobbra) megindult a világelit felé
| Miután a junior-világranglistán harmadik helyen álló, egyben a legtehetségesebb magyar fallabdázóról van szó, mindenki sajnálta az elhatározását. Azóta nagyot fordult a világ: februárban életében először tétmeccsen győzte le a hazai egyeduralkodót, a nyolcszoros bajnok Török Andrást, a szeptemberi egyéni Európa-bajnokságon pedig a fantasztikusnak mondható ötödik hellyel rukkolt ki. - Pörgessük vissza az időt, mondjuk, két évet. Mit csinált akkor? - kérdeztük a 21 éves versenyzőt. - Testnevelés-egészségtan szakra jártam a TF-en, mégpedig nappalin, ami, mint kiderült, rossz választásnak bizonyult. Túl sok időt vett el a sport mellett. - De hát éppen azt mondta annak idején, hogy a tanulásra koncentrál. - Valóban, de hirtelenjében olyan lehetőség adódott a fallabdában, amelyet nem hagyhattam ki, és ez mindent megváltoztatott. Megoldódott a pénzügyi támogatásom, klubom, a Herz&Stone-Taksony teljes mellszélességgel segített, ennek köszönhetően rendszeresen versenyezhettem külföldön. Újra óriási erőbedobással vetettem bele magam a sportágba, ami rengeteg időt vett el a tanulástól. Például a kétezer-kettes indiai junior-világbajnokság éppen a vizsgaidőszakomra esett, s egyértelművé vált: nem lehet a kettőt egyszerre csinálni. Halasztottam. - Jó döntést hozott? - Igen. Látom, hogy van értelme, jó ütemben fejlődtem, úgy, ahogy azt elvártam. - Fontos lépcsőfokot jelentett Török legyőzése az idei országos bajnokságon? - Török Andrissal egy ideje már sok szoros meccset játszottam, de elsősorban mentális okok miatt nem sikerült átlépnem a saját árnyékomat. Az a bizonyos győzelem lendületet adott, igazolta, van értelme csinálni. - Török András, aki hetvenharmadik is volt a világranglistán, Hollandiába ment ki, hogy fejlődjön. Ön nem gondolta, hogy ez lehet a fejlődés legcélravezetőbb útja? - A világranglistán negyvennegyedik cseh Koukal esete bizonyítja, hogy hazai körülmények között is messze lehet jutni. Azért hozom fel az ő példáját, mert Csehországban is hasonló helyzetben van a fallabda, mint nálunk. Úgy gondolom, itthon is jó edzők dolgoznak, ráadásul esetemben kialakult az anyagi háttér, amely nélkülözhetetlen a külföldi versenyeztetéshez. - Idényenként hány viadalon tud részt venni a határainkon túl? - Úgy nyolc-tíz versenyen indulok, de ha beesik egy tengerentúli, csökkenhet a szám. Ideális lenne, ha havonta egyszer külföldön szerepelhetnék, Magyarországról nem akarok elköltözni. - Minek köszönhetőek az egyre jobb helyezések? - Erősebb, gyorsabb és pontosabb lettem, nem utolsósorban sokkal nehezebben zökkenek ki. - Melyik győzelmére a legbüszkébb? - A pozsonyi Európa-bajnokságon az ötödik helyért nyertem a walesi Heath ellen, aki a harmincegyedik helyen állt a világranglistán. Egy bálványról van szó, aki egy esztendeje még a legjobb tíz között szerepelt. - Mi lesz a legnagyobb megméretés a közeljövőben? - A kedden kezdődő, negyvenezer dollár összdíjazású Hungarian Open, decemberben pedig a világbajnokság Katarban. Akkorra számításaim szerint a nyolcvanadik-kilencvenedik helyre jöhetek fel a világranglistán, így - figyelembe véve, hogy hatvannégyes a főtábla - beférek a kvalifikációba. Ha nem így történik, akkor is fenntartanak nyolc szabadkártyát olyan országok részére, amelyekben még nem alakult ki a profi fallabda. - Mire tartja képesnek magát? - Igyekszem pozitívan gondolkodni. Ha minden összejön, akkor a világ legjobb húsz versenyzője közé is bejuthatok. Jellemző, régebben csak az ötvenbe adtam esélyt magamnak. Mellettem szól, hogy a százban talán öt olyan játékos található, aki fiatalabb nálam.
| |
|
2005. January 04. |
|

Jövőre a legjobb hatvan a cél A nevét már külföldön is jól mondják A magyar fallabda legnagyobb sikerét hozta a múlt héten rendezett egyéni Európa-bajnokság. A pozsonyi kontinensviadalon Krajcsák Márk már azzal is sporttörténelmi bravúrt hajtott végre, hogy a legjobb 16 közé jutott, mivel ilyen magaslatokon sem járt még magyar játékos. Itt azonban nem volt megállás a negyeddöntőig, ahol az angol Adrian Grant állta útját Krajcsáknak. Az igazi diadalmenet innen kezdődött, előbb a világranglista 44. helyén álló cseh bajnok Jan Koukal hajtott fejet a magyar fallabdás tudása előtt, majd az ötödikként kiemelt skót Martin Heath sem talált fogást Krajcsákon. Csak érzékeltetésképpen Heath a 31. a világrang listán, míg a 20 esztendős magyar a 102. ugyanebben a rangsorban. - Számított ilyen eredményre ezen az Eb-n? - Már a verseny előtt éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, de erre nem gondoltam volna - kezdi Krajcsák Márk. Talán bennem volt már egy ilyen bravúr, most hál' istennek a lépés is nagyon kijött.
- Egy éven belül rengeteg versenyen szerepel. Vannak olyan viadalok, melyekre külön is készül? - Természetesen igen, de eddig még nem sikerült mindig megtalálni a jó formaidőzítés kulcsát. Volt például egy versenyem a nyár elején az Egyesült Államokban, ami nem sikerült túl jól. Biztos vagyok abban, hogy túledzettem magam előtte. Most szinte a teljes augusztust pihenéssel, illetve könnyebb edzésekkel töltöttem, aminek meg is lett az eredménye: talán még soha nem voltam ilyen friss versenyen. El is határoztam, hogy évente kétszer kicsit visszaveszek a tempóból; egyszer augusztusban, egyszer pedig karácsony környékén.
- Ez nem úgy hangzik, mintha túl sok szabadideje lenne. Mennyi idejét veszi el a fallabda? - Naponta körülbelül négy órát töltök a pályán, hétvégén pedig többnyire versenyzem. Havonta egyszer elindulok egy nagyobb nemzetközi viadalon is, ami általában egy hétig tart. Szeretem ezt csinálni és nem érzem úgy, hogy a sportág miatt bármiből kimaradnék. Van barátnőm, vannak barátaim, teljesen normális, szinte hétköznapi életet élek.
- A havi egy nemzetközi versenyen a mezőnynek már volt ideje megismerni önt. Immár komoly eredményt is fel tud mutatni. Érez emiatt megkülönböztetett bánásmódot? - Persze, most már le tudják írni, sőt, be is tudják mondani a nevemet, ami nem kis eredmény egy év után. A tiszteletet is egyre jobban érzem, ami a jövőben talán még erősödik.
- Ha már a jövőt említette, Magyarországon adottak a lehetőségek a továbbfejlődéséhez? - Itthon jó edzőgárda segíti a munkámat, ami megteremti a továbbfejlődés lehetőségét. Ezen kívül két összetevője van a továbblépésnek: a jó edzőpartner és a megfelelő színvonalú versenyek. Ez a squash világában többnyire úgy működik, hogy vagy én hívok meg valakit egy hétre edzeni, vagy engem hívnak meg. Ez többnyire a kapcsolatokon múlik, ami a sok nemzetközi versenyen alakítható ki. Tehát szerintem nem kell elköltöznöm innen ahhoz, hogy jobb játékos legyek.
- Mi a végső cél? - Szeretnék a világranglistán a legjobb tíz közé kerülni, és ott is minél előrébb állni. Minden év januárjában kitűzök magam elé valamit. Az idei esztendőre a legjobb száz környékére kerülés volt a cél, ez szerencsére már mostanra sikerült is. Nyugodtan írja le, hogy jövőre a legjobb hatvanat veszem célba, és én eddig minden fogadalmamat betartottam. |
|
2005. January 05. |
| 
|
| Az edzések, meccsek mellett más komoly tevékenység nem fér az idejébe, de az ifjú élvezi ezt az életformát Fotó: Katona Tibor
|
| Zalaegerszeg (p. gy.) - A 20 esztendős Krajcsák Márk is ellátogatott múlt hét végén az XXL Wellness - Fitness Központba. A fiatalember, aki már egy Európa-bajnoki 5. helyet is a magáénak tudhat, bemutató mérkőzést játszott az XXL - Szinkron Fallabda Kupa keretében. Nyugat-Európában, az angol gyarmatokon ugyan több mint százéves hagyománya van már e műfajnak, hazánkban azonban viszonylag fiatal a sportág. Márk, Magyarország legjobbja, a jelenlegi világranglista 96. helyezettje több mint egy évtizede ismerkedett meg a fallabda sporttal, tehát nem sokkal azután, hogy megalakult a Magyar Fallabda Szövetség: ennek éppen 15 esztendeje. - Kilencéves voltam, amikor Budaörsön megnyílt a klub, ahova édesapám vitt először - idézte a kezdeteket Márk, aki mára profi versenyzővé nőtte ki magát. - Ez a foglalkozásom, s bár van szabadidőm, a sport mellett más komolyabb tevékenység, például tanulás, nem fér az életembe. Az edzések, meccsek töltik ki minden percem, de élvezem, hiszen változatos játékot kínál. Az, hogy magyar bajnok lettem, csak az egyik célom volt, szeretnék a világranglistán a legjobb húsz közé kerülni, ez újabb kihívást jelent számomra. Az út persze még hosszú odáig, de nem lehetetlen, hogy megvalósul az elképzelésem, hiszen az Eb-n is győztem le 31. helyezettet. Márk zalaegerszegi vendégeskedése előtt Mexikóban járt, az ott megrendezett 8 ezer dollár összdíjazású versenyen a dobogó harmadik fokára állhatott. Hamarosan itthon méretteti meg magát ismét, igaz, e hét végén csapatban küzd a Magyar Kupáért, jövő év elején Kanada várja, aztán pedig újra egy honi verseny. Az egerszegi fallabda kupáért egyébként 18 férfi és egy hölgy lépett pályára. A csoportmérkőzéseket követően a legjobb nyolc versenyző kieséses rendszerben mérte össze tudását. Első helyen Gáspár László végzett, a második helyet a pécsi Bogádi Péter szerezte meg. Őt Szalai Géza és Somlai Gábor követte a sorban. 11.12.2004
| |
|
2005. January 08. |

FALLABDA. Összefogás a csehekkel és a szlovákokkal
|
| Világsztárok hazánkban
|
|
|
| Krajcsák Márk Európa-bajnoki ötödik helyezésének köszönhetően tovább emelkedhet a fallabda ázsiója Magyarországon - többek között ez is elhangzott a budaörsi On Line Squash Clubban megtartott sajtótájékoztatón.
|
| "Eddig a hit hiányzott ahhoz, hogy nálam jobbakat is leggyőzzek" - jegyezte meg a jelen lévő Krajcsák, aki a 102. helyet foglalja el a világranglistán. Szó esett a küszöbön álló idényről, amely a hét végén, a Head A-kategóriás egyéni körverseny On Line-ban rendezendő első fordulójával rajtol. Valóságos szenzációról is beszámolhatunk: az október 17-én kezdődő csapatbajnoki idényben világsztárok színesítik a magyar mezőnyt. Szinte biztos, hogy a friss Európa-bajnok, a világranglista 11. helyén tanyázó francia Gregory Gaulthier, honfitársa, a világranglista-3. Thierry Lincou, valamint a 8. angol Nick Matthew a Rózsadomb SE mezét húzza fel. Rajtuk kívül a földkerekség legjobb ötven játékosa közé tartozó cseh Jan Koukal és a francia Lavigne is várhatóan a magyar csapatbajnokságban vállal főszerepet. A szövetség aktivitását mutatja az a kezdeményezés, amely szerint a csehekkel és szlovákokkal összefogva utánpótlás-körversenyt hívnak életre. Októberben itthon, decemberben Csehországban, majd Szlovákiában csapnak össze a tehetségek, a döntőt Magyarországon rendezik márciusban. Elbert Gábor sportági elnök nem titkolta, a körverseny előzménye annak a törekvésnek, hogy 2007-ben mi rendezhessük meg az U15-ös és U17-es Eb-t.
| |
|