|
2005. May 23. |
| 12 sportágban 62 magyar versenyző képviseli majd a magyar színeket a duisburgi nem olimpiai sportágak seregszemléjén | | | Már készülnek a júliusi Világjátékokra | | 2005.05.23. | | Bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott a Hotel Stadionban a júliusi, duisburgi Világjátékokra készülő magyar csapat. A média munkatársainak Berényi János, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke és Elbert Gábor, a szervezet főtitkára tartott rövid ismertetőt a nem olimpiai sportágak "olimpiájáról", ezek után az egyes sportágak prominens képviselői mutatták be saját szakágukat, számot adtak terveikről, esélyeikről, valamint arról, hogyan állnak a felkészüléssel. | | Előreláthatólag 120 nemzet közel 3000 sportolója vesz majd részt az immár hetedik alkalommal megrendezett nagyszabású sporteseményen, a magyar sportolók a 33 sportág közül 12 küzdelmeiben (akrobatikus rock 'n roll, ejtőernyőzés, erőemelés, fallabda, íjászat, karate, sárkányhajó, strandkézilabda, testépítés, uszonyos úszás, versenytánc, wakeboard) vesznek majd részt remélhetőleg minél több éremmel és értékes helyezéssel.
A tájékoztatón elhangzott az is, hogy 62 sportoló képviseli a magyar színeket, köztük - a teljesség igénye nélkül - olyan nemzetközi szinten is elismert sportolók, mint Klima Zsuzsanna, S. Kovács Ádám (karate), Krajcsák Márk (fallabda), Hegedűs Róbert, Bauer Márton, Bártfai Krisztián (sárkányhajó), Mészáros Tibor (erőemelés) vagy Juhos Gergely (uszonyos úszás).
A teljes magyar küldöttség egyébként a vezetőkkel, edzőkkel, orvosokkal, gyúrókkal együtt 103 fős lesz, a csapatvezetői tisztet (chef de mission) Elbert Gábor tölti be a július 14-24. között sorra kerülő nem olimpiai sportágak seregszemléjén.
"A magyar csapat felkészülésére egyébként a Nemzeti Sporthivatal a sporttörvényben leírtak szellemében 40 millió forintot utalt át a NSSZ számlájára, amely egy objektív pontrendszer alapján osztotta tovább az összeget az egyes szövetségeknek" - mindezt Berényi János újságolta el bevezetőjében. Elbert Gábor a tájékoztatón külön hangsúlyozta: "a magyar sport tisztaságának megőrzése elődleges feladatunk, így a Világjátékokon résztvevő sportolóinknak nagyon szigorú ellenőrzéseket tartunk majd a felkészülés során. "Nagyon fontos továbbá a csapat egységes megjelenése, ennek érdekében a Hummel sportszergyártó-vállalattal kötött szerződés alapján ruházta fel meggypiros szereléssel a sportolókat a Nemzeti Sportszövetség" - tette hozzá a főtitkár.
A sajtótájékoztató végén Berényi és Simon Attila, a MarketCom Tanácsadó Kft. ügyvezetője együttműködési megállapodást írt alá, mely szerint a cég egy speciális szoftverével támogatja az esemény magyar nyelvű weblapjának, a http://www.vilagjatekok.hu/-nak a működését. | |
|
2005. May 08. |

Történelmi Fallabda siker Izrael ellen
| 2005. április 29. 15:48
|
Magabiztos gyozelmet aratott a magyar fallabda válogatott az amszterdami csapat Európa-bajnokságon
| | |
A Krajcsák Márk, Török András, Fülöp Sándor, Khan Shakeel összetételu négyes mindössze egy vesztett szettel 4:0-ra verte Izrael legjobbjait. A mieink ezzel minden idok legjobb Eb-szereplésüket produkálták, mivel a zárónapon Csehország vagy Belgium ellen már a 13-14. helyért mérkozhetnek. Fallabda csapat Európa-bajnokság, Amszterdam: A 13-16. helyért: Magyarország-Izrael 4:0 Krajcsák-Oren 3:0 (9:6, 9:2, 9:3) Török-Noach 3:0 (9:3, 9:2, 9:0) Fülöp-Haruzi 3:0 (9:0, 9:4, 9:0) Khan-Wilensky 3:1 (9:5, 9:4, 5:9, 9:4)
|
| |
|
2005. May 08. |

| Pihenéssel kezdték a fallabda Eb-t a magyar csapat tagjai
| 2005. április 28. 09:32
|
Megkezdodött az amszterdami fallabda csapat Európa-bajnokság
| | |
A hollandiai verseny elso napján a Krajcsák Márk, Török András, Fülöp Sándor, Khan Shakeel, Szabóky Márton összetételu magyar válogatott szabadnapos volt. A mieink két csoportellenfele, Svédország és Ausztria viszont ütot ragadott: az E-csoport elso összecsapását a svédek nyerték 3:1-re. Csütörtökön 11-tol Svédországgal, 17 órától pedig Ausztriával játszanak a mieink. Míg az északiak legyozése nagy bravúr lenne, az osztrákok a magyar csapattal azonos játékerot képviselnek, így a második meccsen vélhetoen a pillanatnyi forma dönt. Fallabda csapat Európa-bajnokság, Amszterdam: E-csoport:
Svédország-Ausztria 3:1 Drakenberg-Huck 3:0 Abdel Aziz-Fuchs 3:1 Lofvenborg-Schledlbauer 2:3 Karlsson-Rehman 3:0 További információk:
Ha a magyar csapat megnyeri a csoportot, az 5-12. helyért, csoportmásodikként a 13-18. helyért, míg a csoport harmadikjaként a 19-25. Helyért játszhat a torna hátralévo szakaszában.
A magyar játékosok világranglista-helyezései (PSA): Krajcsák Márk 83., Szabóky Márton 111., Fülöp Sándor 160., Török András 173.
Az ellenfelek közül az osztrákok legjobbja, Fuchs a 145., míg a svédeknél a 85. Drakenberg a legelokelobb helyen jegyzett játékos.
A magyar csapat helyezései a legutóbbi Európa-bajnokságokon: 2003 Notingham, 15. 2004 Rennes, 21.
|
| |
|
2005. May 08. |

Fallabda: Majdnem megbosszulta magát a késés
|
|
|
| Az amszterdami férfi csapat Európa-bajnokság első napján szabadnapos volt a magyar együttes, amely csütörtökön kezdte meg szereplését az E-csoportban. Első találkozóján papírforma-vereséget szenvedett Svédország ellen, a második derbin viszont legyőzhette volna Ausztriát. Hiába brillírozott azonban Török és Krajcsák, a csapat másik két tagja, Fülöp és Khan 15 percet késett a meccséről, így ellenfeleik 3:0-ra (szettenként 9:0-ra) "diadalmaskodtak".
Ezek után természetes, hogy az összpontarány az osztrákoknak kedvezett, ám az európai szövetség illetékesei később döntetlenre módosították a végeredményt. Miután pedig az osztrákok nem tudtak meccset lopni a svédektől, a mieink másodikok lettek, és a 13-18. helyért játszhatnak.
FÉRFI CSAPAT EB, AMSZTERDAM E-csoport. Svédország-Magyarország 3:1 (Abdel Aziz-Krajcsák Márk 3:1, Drakenberg-Török András 3:0, Lofvenborg-Fülöp 1:3, Karlsson-Khan Shakeel 3:0), Ausztria-Magyarország 2:2 - 70:54 (Fuchs-Krajcsák 0:3, Huck-Török 0:3, Schledlbauer-Fülöp 3:0 - játék nélkül, Rehmann-Khan 3:0 - játék nélkül. A végeredmény: 1. Svédország, 2. Magyarország, 3. Ausztria. A magyar csapat a 13-18. helyért játszhat.
| |
|
2005. May 08. |

Fallabda: nagyszerű szereplés
|
|
|
| | A magyar férfi fallabda-válogatott minden idők legjobb Eb-szereplését könyvelheti el, holott még nincs is vége az amszterdami viadalnak.
Eddig a 15. hely számított a legjobb eredménynek, ám Izrael sima legyőzésének köszönhetően ma a 13. helyért szállnak harcba a mieink.
FÉRFI CSAPAT EB, AMSZTERDAM A 13-16. helyért: Magyarország-Izrael 4:0 (Krajcsák Márk-Oren 3:0, Török András-Noach 3:0, Fülöp Sándor-Haruzi 3:0, Khan Shakeel-Wilensky 3:1), Csehország-Belgium 2:2 (10:7)
| |
|