Squash hírek
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2005. May 15. |
|
2005. Május 15., Vasárnap Power újra a legjobbnak bizonyult Alig egy hónap elteltével ismét Power bizonyult a legjobbnak. Legutóbbi sikerét a 120 ezer dolláros Bermuda Openen érte el, de most is megmutatta, hogy hiába "csak" negyedik a világon, még mindig képes megverni a legjobbakat is.
A Super Series Finals-ön 8 játékos indulhat, mégpedig az, aki a világ legnagyobb versenyein a legtöbb pontokat gyűjtik össze. Bármilyen hihetetlen Power csak a 8., tehát utolsó helyen volt kiemelve ezen a tornán. Két csoportban 4-4 játékos volt, akikből a legjobb kettő juthatott tovább, majd az elődöntőben keresztbe játszásra került sor. Tehát a döntőt az a1/b2 és a b1/a2 győztese játszhatta. A csoportmérközések során Power a második helyen végzett, ami köszönhető Lincou elleni veszteségének. Ebben a csoportban a kiesők Nicol és Shabana voltak. A másik csoport legjobbjának Palmer bizonyult, amit a jobb szettarányának köszönhet. Beachill és Willstrop ugyancsak kettőt nyert, de míg az előbbi továbbjutott, addig az utóbbi búcsúzni kényszerült. A csoport utolsó helyén Matthew zárt. Az érdeklődők így Power-Palmer és Beachill-Lincou rangadót kísérhettek figyelemmel. Mindkét meccs óriási csatára nyúlt el, amit csak 5 szettben tudtak eldönteni. A döntőt a világbajnok és az ex-világbajnok játszhatta, amit nevezhetünk egyfajta visszavágónak is. Ezúttal azonban Power diadalmaskodott Lincou felett, mégpedig 3/0-ra és így már másodszor tudhatja magáénak a SSF serleget. Részletes eredménybeszámolók itt. |
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2005. May 08. |
|
2005. Május 8. Vasárnap Lezajlott az A-s körverseny utolsó fordulója is. Az idei zárófordulót Zuglóban rendezték meg tegnap reggel 10 órakor. A negyeddöntőkig nem törtnént nagy meglepetés, sőt ha a papírformát nézem, akkor utána sem. Kiemelendő a Welesz-Szabóky rangadó, ahol óriási csatát láthattak a nézők. Szabóky gyors ütemben kezdett, Welesz nehezen talált magára, de 1/1-nél úgy tűnt, tudja mi a taktika Szabóky ellen. Próbált türelmes maradni és okosan kijátszani a pontokat, ami meghozta a gyümölcsét, ezúttal 3/1-re verve válogatott riválisát. A legutóbbi meccsükön Szabóky nyert 3/0-ra, amivel kvalifikálta magát az amsterdami EB-re. A válogatottból csupán Fülöp hiányzott, de a másik 3 tag (Khan, Török és én) könnyen a négybe jutott, igaz Török veszített egy szettet Lőrinczi Balázs ellen. Az elődöntőben Török csupán 4 pontot engedett Khannak, míg én kettőt vesztettem Welesz ellen, tehát itt sem volt meglepetés. Bár ha azt nézzük, hogy a Török-Khan mérkőzés legutóbb 3/2-vel végződött, akkor mindenki egyetérthet abban, hogy Török ezúttal sokkal jobb formában volt. De nem úgy a döntőben. A meccsünk egy kicsit vontatottan kezdődött, sem ő sem én nem éreztem magam kirobbanó formában. Ahogy teltek a percek, egyre jobban magamra találtam, de Török továbbra sem tudott felpörögni, ráadásul rengeteg ki nem kényszerített hibát ejtett. 9/4-re nyertem az elsőt, majd a szünet után szinte ugyanolyan volt a 2. játszma is. Se ő sem én nem változtattunk az egész meccs folyamán, így a harmadikat is magabiztosan nyertem ugyancsak 9/4-re. Ezzel a győzelmemmel, az eddigi körverseny-ranglista vezető Fülöpöt megelőztem és én végeztem az élen az összesítésben. Az idei szezonban már csak egy megmérettetés vár ránk, mégpedig a Csapatbajnoki Döntő, ami nagy mértékben az RSE-től függ, hogy mennyi külföldi játékossal állnak majd fel. Minden bizonnyal velük játszuk majd a május 28.-i döntőt, amin Török András még nem játszhat. Az végeredményt itt töltheted le. A körverseny ranglista végeredményét pedig itt. |
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2005. May 08. |
|
2005. Május 8. Vasárnap Kiadták a májusi ranglistákat A magyar női ranglistán ezúttal sem volt sok változás. Az első 10 játékos versenyeredmény hiánya miatt -6 pontot kapott. Divéky Anna (első edzőm) azonban visszakerült a 9. helyre a 12.-ről. Kiemelendő még Páj Linda 11.helyezése, 4 helyet javítva 2 hónap alatt. A férfi ranglista élmezőnyében Colin White újra helyet cserélt Khan Shakeellel, Erdősi pedig újra a tizedik helyen áll. Lőrinczi Attila felzárkózott az élmezőnybe, ő már a 13. helyen áll, azonban a most hétvégi A-s körverseny első fordulójában megsérült. A legjobb 50 között ezúttal Szendrei József fejlődte a legtöbbet, aki több mint 17 pontot gyűjtve már a huszonnegyedik. Ezt a két héttel ezelőtti B-s győzelmének köszönheti, ahol 3/2-re verte meg Kerényi Ádámot a döntőben. A világranglistán nem szolgálhatok jó hírekkel. Áprilisi hónapban a négy magyar közül egy sem lépett előrébb. Török András a 176., Fülöp pedig a 165. helyre lépett vissza. Szabóky maradt a 112. helyén, én pedig 3 helyet rontottam, tehát ebben a hónapban 86. vagyok. Ezt a prágai versenyen elért rossz szereplésemnek "köszönhetem", ahol kikaptam a svéd első Badr Aziztól (vr. 124.). A világranglistát ehónapban is a francia Lincou vezeti, mögötte Palmer és Beachill helyet cseréltek. Nicol hátrébblépett az 5. helyre és ezt már képtelenség volt megtaláljam mikor volt utoljára ennyire "hátul" a világranglistán. Az ifi nemzetközi ranglistákat nézve ebben a hónapban is Gubi Ramón áll a legelőkelőbb helyen, aki már a 15. helyet tudhatja magáénak. Érdemes megemlítenem még Hoffmann Pétert is, aki a 37. helyre lépett előre a 15 éveseknél. Április végén sikerült megnyernie egy nemzetközi tornát, a Geneva Junior Opent, ami plusz 68 ranglista pontot és 51 helyet jelentett felfelé neki. A döntőben a svájci Graziottit (#40) verte 3/0-ás szettaránnyal. |
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2005. May 02. |
|
2005. Május 2. hétfő A héten 3 darab bemutatót tartunk a squash rajongóinak! Jegyfoglalás: info@krajcsakmark.hu Ma este érkezik hozzám Tony James (vr. 109), akivel közösen bemutatómeccseket fogunk tartani. Az est folyamán az érdeklődők egy éles meccset követhetnek figyelemmel, amit egy gyakorlatsor bemutatás fog megelőzni Colin White vezetésével. Úgy mint a meccset, ezt is elemezni fogjuk, ezáltal egy újfajta tanítási és szorakoztató shownak lehettek a részesei. Az eseményt Tombloa követi, ahol dedikált nyereményeket, sportszereket és squash dvdket lehet nyerni. A korlátozott helyek miatt a belépés 1000 HUF/fő. Mindenkit szeretettel várunk az alábbi helyszíneken: Május 3.: Szeged Squash Club, Szeged, 17 órai kezdés (kedd) Május 5.: Fittlesz SE, Kaposvár, 17 órai kezdés (csütörtök) Május 6.: On Line Squash Club, Budaőrs, 19 órai kezdés (péntek) Squash felszerelést ajánlott, aki játszani szeretne velünk. Mindenkit szeretettel várunk!
|
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2005. April 30. |
|
2005. aprilis 30., szombat Legyoztuk a cseheket! A csehek elleni 4\0as magyar gyozelem tortenelmi siker!! A valogatott 13. helyen vegzett az amszterdami Csapat EBn es ezzel 2 hellyel megjavitotta a 2003-as csucsot. Most bebizonyitottuk, hogy igen eros jatektudast kepviselunk a kozepmezonyben. A 13. hely nem gyozom hangsulyozni szenzacio a magyar squash tortenetben. Erre az itteni sajto is felfigyelt es riportot kert a valogatottol.
Akkor jojjenek a meccselemzesek. A mai meccs-sorozatot Fulop kezdte Milos Pokorny elleneben. Suni a korai idopont ellenere gyors ritmusban kezdett es hamar elfarszztotta ellenfelet. Keves hibaval 20 perc utan mar 2/0 volt a szettallas. Itt holtpont kovetkezett be Fulop jatekaban es fej-fej mellet haladtak. Szerencsere a merkozes hajraja nekunk kedvezett es 3/0-ra mi hoztuk az elsot. Masodik meccs Khane volt, itt mar sokkal nehezebb dolgunk volt, de Shakeel szerencsere ma jatszott a legnyugodtabban es keveset hibazott az elso szettben. Igy is szoros volt a kuzdelem, de 9/6-ra nyertuk az elsot es Sladecek faradni latszott. Khan kihasznalva ezt bezsebelte a 2.-at is, igy mar csak egy szett valasztott el minket a masodik gyozelemtol. A 3. jatszma itt is nehezkesen ment, de sikerult Khannak diadalmaskodnia. Ez azt jelentette, hogy Toroknek es nekem mar csak mindossze egy szettet kell nyerjunk ahhoz, hogy 13.-ak legyunk. Majdnem egyszerre leptunk palyara, de Torok gyorsabb volt es az elso szett utan fel is adta Stepan a tovabbi kuzdelmeket, tehat itt mar biztos volt, hogy Magyarorszag iden 13.. Viszont nekem ez volt az utolso meccsen raadasul a nagy rivalis Koukal ellen, ezert az utolso eromig kuzdottem. Talan meg sosem faradtam el ennyire, mint most. 4/0-ra kezettem, mikor megtudtam a palyan, hogy nyert a csapat, de se Koukal se pedig en nem engedtunk ki. Eszmeletlen jo labdamenetek voltak, nagyon elveztem. A leghosszabb labdamenet majdnem 6 perc volt es mi lett a vege? Hat persze hogy let:). Ettol fuggetlenul 9/4-re nyertem a nyitoszettet,"mindossze" 25 perc alatt. A masodik elejen Koukal kiengedett es itt bevallom ugy ereztem, hogy feladja a meccset. Azonban a 6/1-es vezetesemmel csupan elterelte a figyelmem es innen mar nem adott tobb konnyu pontot. Rendkivul sokat dolgoztam a pontokert, ami nagyon sokat kivett belolem, de sikerult 9/6-ra nyernem a 2.-at. A harmadik elejen holtpontra kerultem es keptelen voltam kikerulni onnan. Koukal ezt kihasznalta es pillanatok alatt mar a dontoszett kovetkezett. Meg mindig ne ertem hogy, de valahonnan kaptm vesztartalekot es ismet kuzdhettem minden labdaert anelkul, hogy elfaradnek. Meghokkento 8/1-es vezetesre es elso meccslabdamra tettem szert, de ereztem, hogy erom pont eddig tartott. 6/1ig sima volt, de onnan ismet szornyen sokat kellett dolgoznom es hirtelen mar 8/8 volt az allas. Kettot kertem. Kicsi idohuzassal es a legutolso erommel atvettem a szervat, majd egy tenyeres nickkel elonybe kerultem. A bironak azonban tulsagosan tetszett a meccs, mivel egy stroke helyzetre no lettet adott. Nyugodt maradtam, nem is ertem hogyan birtam ki. Vissza tudtam venni a szervat, majd egy borzalmas labdamenet vegen Koukal pont a tin tetejere bombazta a labdat es igy 80 percnyi jatek utan en johettem le gyozteskent a palyarol. Az idei EB-n jol ereztuk magunkat, ar nem volt zokkenomentes. Sajnos nehany prolema miatt csapatvezetes nelkul maradtunk, de sikerult meghezvinnunk a celt. Koszonjuk mindenkinek a biztatasokat otthonrol, ez rendkivul sokat ad mindenkinek!Eljen Magyarorszag:)! |
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2005. April 29. |
|
2005. apilis 29., pentek Rekordot dontott a valogatott Ma 13 orakor leptunk palyara az izraeliek ellen es tudtuk, hogyha hozzuk a meccseinket, akkor holnap a 13/14. helyert hajthatunk, ami a magyar squash torenetek eddigi legjobb eredmenye lenne. Ez oriasi kuzdoerot hozott ki mindenkibol es 4/0as meccsarannyal veghezvittuk a celt. Igy holnap a 13. helyert jatszhatunk, megpedig a nagy rivalis csehek ellen. Ez lesz az utolso merkozese mindenkinek, tehat minden megmaradt energiankat mozgositani fogjuk. A mai meccset Khan es Fulop kezdte, mindketten magabiztosan iranyitottak. Suni 3/0as gyozelme ert elobb veget, ugyanis Khan elvesztette a 3. es igy csak 4 szettben tudott nyerni. Torok es en is konnyeden, szettveszteseg nelkul nyertunk es igy megszereztuk elso gyozelmunket. Holnap 10 orakor kezdunk a mar emlitett csehek ellen, ahol hasonlo jo esellyel vagunk neki a kuzdelmeknek. Reszletek holnap. |
|
|
Írta: Krajcsák Márk
|
|
2005. April 28. |
|
2005.aprilis 28. Tovabbjutott a valogatott!Gyozelem az osztrakok felett A mai nap masodik fele is esemenydusra sikerult, lesz mit meselnem. Mindenek elott a sved meccsrol nehany mondatban. Mint az ahogy a verseny neveben benne van, ez egy Csapat EB, nem egyeni. Tehat ha a csapat szempontjabol mar semmi esely a gyozelemre, akkor mar mindenki inkabb a kovetkezo meccsre koncentral, arra tartalekol. Raadasul lehet, hogy nem tunik neheznek, de biztosithatok mindenkit afelol, hogy nem konnyu egy nap 2 meccset lejatszani. Amugy sem erzem magam kifogastalanul, ezert dontottem ugy, hogy felesleges tovabb hajtani. Sajnos utolag kiderult, hogy kellett volna, mivel ha 2/2ot jatszunk a svedekkel, de az osztrakokat jobb meccsarannyal verjuk meg mint ok, akkor meg lehettunk volna csoportelsok is! Ez a mi hibank, ez utolag derult ki. Sajnos ezen mar nem tudunk valtoztatni. Termeszetesen, ha en ezt tudom vagy erre mas felhivja a figyelmem, akkor nem jovok le veszteskent a palyarol. Ja es meg valami: attol mert az eredmeny alapjan konnyunek tunik a szett, attol meg kerulhet rengeteg energiaba. Az osztrakokkal ma 5 orakor kerultunk ossze. Mar a meccs elott fogadkoztunk, hogy ellenuk van a legnagyobb eselyunk. Ez igy is volt, de egy szempillantas alatt hatalmas bajba kerultunk. A magyar 3as es 4es palyasunk lekeste a meccset egy felreertett hiba miatt. Termeszetesen az osztrakok nem voltak hajlandoak varni es igy mi elvesztettuk a 2 meccset haromszor 9/0ra. Ekkor mi ugy gondoltuk, hogy csak akkor van eselyunk a tovabbjutasra, ha Torokkel kozosen mi is haromszor 9/0ra gyozunk. Ha a pont egyenlo, abban az esetben az egyes palya eredmenye szamit. Jol is kezdtunk mind a ketten, az elso szettet mindketten 9/0ra nyertuk. A masodik szett is jol indult, de beutottek a vart pontot es ezek utan ujabb valaszut ele kerult a valogatott. Kuzdjunk tovabb preztizsbol vagy tartalekoljuk az energiankat. Ez a palyan eszmeletlen nehez dontes. Mi mindketten ugy gondoltuk, hogy nyerni szeretnenk es jo uton voltunk efele. Hoztuk a 2. szettet is, sot Torok konnyen nyert 3/0ra. Ez volt a szerencse, hogy o elobb vegzett. Ezert jutottunk tovabb. Hogy miert? Mert ha o nincs es nem jon ra arra, hogy ha en is 3/0ra nyerek, nem nezve a pontkulonbseget, akkor mi jutunk tovabb. Mindjart elmondom miert.. Ellenfelem Andreas Fuchs mar 7/2es vezetesnel a celegyensben erezte magat, amikor kaptam az infot, nem szabad szettet veszteni. Komolyan vettem a helyzetet es mint az eletemert elkezdtem kuzdeni. Minden labdaert dolgoztam es nem lehetett elvenni tolem a meccset. Szervat nem adva a masiknak hoztam 9/7re a zaroszettet es ezzel Magyarorszag tovabbjutott. Holnap 13 orakor jatszunk az izraeliek ellen a 13-16. helyert. Visszaterek a matematikara. Igaz, hogy az osztrakok jobb pontarannyal legyoztek minket a mar emlitett lekesett meccsek miatt, de mi egy szettel tobbet utottunk a svedeknek, mint ok! Tehat osszesitesben, nekunk jobb a szettaranyunk, ami erosebb a pontaranynal. Ertheto:)? A lenyeg a lenyeg, hogy a csoportmeccseken akkor is kuzdeni kell, mikor mar a csapat kikapott. Mostmar ezt is tudjuk. Holnap mint mar emlitettem Izrael kovetkezik, akik ellen nagyon jo eselyunk van, ha mind a negyen palyara lepunk:). Ha sikerul a gyozelem, akkor Magyarorszag torenetenek legjobb EB szereplesevel terunk haza. Holnap jelentkezem! UDV! |
|
| | << Első < Előző 31 32 33 34 35 36 37 Következő > Utolsó >>
| | Eredmények 579 - 595 / 621 |
|
|
|
|
Statisztikák |
Tagok: 907
Hírek: 812
Linkek: 41
Látogatók: 5283035
|
|