Search
Enter Keywords:
Squash hírek
Irish Open első forduló
Írta: Krajcsák Márk   
2010. September 01.
Szerencsétlen kezdés Dublinban



Sajnos beigazolódott a félelmem, az egykori top 10-es, sérüléséből éppen visszatérő Borja Golant kaptam a dublini torna első fordulójában. A selejtezőből feljutó spanyol bajnok ellen nem találtam semmilyen ellenszert, egyszerűen jobban játszott nálam.

A meccset 3/0 arányban vesztettem el. A játék nem ment rosszul, de néhány brutális labdamenet után lassabban regenerálódtam ellenfelemnél, aki jelenleg rendkívül erősnek tűnik, szerintem a döntőbe jutásra is komoly esélye van.

Nem így terveztem az indulást, de a vereségemet el kell fogadjam. Már csak abban bízom, hogy a következő heti londoni selejtezős versenyen jobb sorsolást kapok és 18. kiemeltként nekem sikerül majd papírformát borítanom. Az sem lesz egyszerű, de hát így megy ez...

Addig is maradok Dublinban és kihasználom az edzés lehetőségét. Remélhetőleg a mostani megfázásos-lábadozós időszakom jövőhéten már nem fogja vissza az erőnlétemet sem.

Borja Golan - Krajcsák Márk : 11/8, 11/7, 11/5 (48 perc)
 
Elkezdődött a 2010/2011-es szezon
Írta: Krajcsák Márk   
2010. August 31.
Elkezdődött a 2010/2011-es szezon


Véget ért a nyár, ami egyben azt is jelenti, hogy nekem most kezdődik el az új szezon. Mielőtt azonban a versenyeimről írnék, pár mondatban összefoglalnám a nyaramat is.

Mint arról már korábban írtam, a felkészülésem nagy részét Franciaországban töltöttem Gregory Gaultier-vel. Első ízben vettem részt külföldi edzőtáborozásban, de egészen biztosan nem utoljára.

Dél-afrikai siker a Jarvis Cup-on

Az edzőtábor után Dél-Afrikába, Durban-be vezetett az utam, ahol az ország legrangosabb versenyén vettem részt, a Jarvis Cup-on, ami mellesleg idén jubilált.A kerek 50 éves múltra visszatekintő csapatverseny-sorozat óriási hagyományokkal bír és a végső győzelem fontossága az összes induló csapaton érezhető volt.

A Steven Coppinger (vr. 45.) Krajcsák Márk (vr. 47.) Gary Weadon, Adrian Hansen és Carl Hampton csapatfelállásunk az egyik legesélyesebbnek számított.

A tartományokra osztott Dél-Afrikában a 6 legjobban teljesítő csapat juthatott be a végső döntőbe, melyre augusztus 9-13. között került sor.

Jómagam a lejátszott 5 meccsemből mindet megnyertem 3/0-ra, ezzel többször is hozzájárultam a csapatom (Kwazulu Natal) győzelméhez.

A pénteki döntőben a címvédő Western Province-t győztük le egy elképesztően szoros 3-2-es meccsösszesítéssel. Itt az egykori dél-afrikai bajnokot, Rodney Durbach-ot vertem meg.

Nyíregyházi edzőtábor

Hazatérésem után Nyíregyházára utaztam, ahol egy egyhetes edzőtábort tartottam Szlovákia két legjobb játékosa mellett Welesz Balázsnak, Bottyán Istvánnak, Zelcsényi Miklósnak, Boros Dávidnak és Tóth Gyulának.

A napi négy óra edzéseken minden létező területet átvettünk: gyakoroltunk különböző mozgástechnikákat, taktikai feladatokat, állóképességi feladatokat és még sokáig sorolhatnám...
A hét során meghívást kaptunk Hajdúszoboszlóról és Tiszaújvárosról is, amiknek szívesen tettünk eleget és ezúton is köszönjük a szívélyes fogadtatást!

A szezon első versenye: Ír Open, Dublin

A világranglistás versenysorozatomat idén Dublinban kezdem meg. A 25 ezer dolláros verseny 16-os főtábláján a 7. kiemelt vagyok. Top favorit a maláj Azlan Iskandar (vr. 14.). A nyolcaddöntő holnap kezdődik, rám 16 órakor kerül sor egy selejtezőből feljutó játékos ellen. Matematikailag 25% esélyem van arra, hogy a sérüléséből visszatérő egykori top 10-es Borja Golant kapjam. Nála vannak sokkal könnyebb ágak is, remélem azok közül kapok valakit kezdésnek:).

A dublini torna után az alábbi versenyeken fogok indulni az idén:

Szept. 9-10.: Kuwait Open selejtező, St. George's Hill, London

Szept. 15-25.: Edzőtábor New Yorkban


Szept. 25-02.: US Open, Chicago


Okt. 5-9.: Don Thomas Phoenix Open, Phoenix, USA


Okt. 14-17.: Equador Open, Quito, Equador


Okt. 20-23.: The White Oaks Open, Niagara, Kanada


Ezekre a versenyekre beneveztem, a november és december csak később fog kiderülni, de az biztos, h a decemberi szaúd-arábiai VB-n elindulok.
 
Beszámoló a nyári felkészülésről
Írta: Krajcsák Márk   
2010. July 27.
Nyári felkészülés Franciaországban és Dél-Afrikában



ImageTöbb, mint egy hónap eltelt a legutóbbi cikkem óta, ezért szükségszerűnek éreztem, hogy beszámoljak arról, hogyan is töltöm a karrierem talán egyik legfontosabb nyarát.

Az olasz tornagyőzelmem után egy bő hetes szünetet tartottam, majd a felkészülésem kezdeti szakaszát Magyarországon kezdtem meg. Ekkor főként súlyzós és erőnléti edzéseket csináltam, a játék csekély szerepet töltött be.

Időközben meghivást kaptam Aix En Provence-ból, Greg Gaultier által, aki állitása szerint örült volna annak, ha a nyári felkészülés legfontosabb szakaszát együtt hajtanánk végre.

A meghivásnak szivesen tettem eleget, ráadásul a korábban emlitett maláj edzőtábor sem a megbeszéltek szerint alakult. A szervezők pocsék módon álltak hozzá a dolgokhoz, melyekre egyébként a mai napig sem kaptam választ...

Mindenesetre ez a lehetőség valószinűleg még jobban jött, hiszen Franciaország nemcsak közelebb van, de a játékos állomány is erősebbnek mondható.

Itt napi szinten tudok játszani és edzeni Greggel, de rajta kivül Lincou, Lavigne, Perrin és Marche is tökéletes edzőpartner. Lincou ex-világbajnok, Lavigne a harmadik legerősebb francia, a világ top 20-ában szerepelt, számos tornagyőzelme van és még mindig a 30 közelében tanyázik, mig Marche például a világ egyik legerősebb juniorja.

Reggelente erőnléti edzések vannak, amik a saját programom mellett Greg által összeirt feladatokból állnak. Azt hiszem nem kell elmagyarázzam mennyire intenzivek és kemények ezek az edzések. Minden másnap alacsonyabb intenzitású feladatokat vagyunk kénytelenek csinálni, hogy a délutáni játékra még maradjon erőnk.

A meccsekben látom a legnagyobb fantáziát. A játékosok és a helyi edző véleménye szerint már megvan a megfelelő erősségű kondim ahhoz, hogy a top 20-ba beférjek, de a meccsrutinom, a helyezkedésem és az ütéseim takarásában még sok fejlődési lehetőség rejlik.

Ezért kell megtaláljam a helyes egyensúlyt az erőnléti edzések, majd a délutáni edzőmeccsek között. Ez többnyire sikerül, bár minden héten van egy-két nap, mikor képtelen vagyok a saját szintemen játszani.

A lényeg az, hogy amikor Gaultierrel, Lincou-val, Lavigne-nyal és Marche-sal edzhetek egy pályán, nehezen képzelhetek el ideálisabbat.

Összesen három hétre jöttem ki, bár hosszabbra terveztem. Az Australian Open szólt közbe,mert a többiek indulnak az augusztus elején megrendezésre kerülő Szuper Széria versenyen, én azonban egy hosszabb felkészülést választottam magamnak. Első versenyemet a szeptember 1-én kezdődő dublini Irish Openre tettem.

Innen július legvégén érek haza, de nem maradok sokáig otthon. Meghivást kaptam Dél-Afrikából, ahol az ország legjelentősebb squash versenyét rendezik a Jarvis Cup-ot. Ezt a francia edzőtábor mellett jó lehetőségnek tartom arra, hogy a felkészülésem mellett, egy-két tétmérkőzésen is fejleszthessem magam.

A Durbanban eltöltött 9 nap után újra hazautazom Budapestre, ahonnan pár napot követően Debrecenbe utazom egy meghivásos versenyre a szlovák legjobbakkal egyetemben. Az augusztus 21-i verseny után velük fejezem be a felkészülésemet a már hagyományosnak mondható egyhetes nyiregyházi edzőtáborban.

Végül augusztus 30-án utazom át Irországba, a már korábban emlitett 25 ezer dolláros Irish Openre.
 
Treviso Open
Írta: Krajcsák Márk   
2010. June 13.

Megszereztem karrierem első olasz tornagyőzelmét


ImageMegnyertem a Trevisoban ( Velencétől 40 km északra) megrendezett meghívásos nemzetközi squashversenyt. A 8-as főtáblájú, egyenes kieséses tornára a hangulatos Treviso város főterén került sor egy különösen látványos üvegpályán június 10-12. között.

A meghívottak között a legnagyobb favorit Davide Bianchetti volt (magam voltam a második kiemelt), de mellettünk elindult még az új-zélandi, az osztrák és a horvát bajnok is.

Jómagam első körben azzal az Andrea Bianchettivel játszottam, akivel legutóbb 10 éve mértük össze tudásunkat, mikor még junior korcsoportban voltunk. Most sima 3/0-val jutottam az elődöntőbe, ahol már sokkal nehezebb ellenfél várt rám Kashif Shuja személyében.

Az új-zélandi bajnokkal korábban egyszer játszottam, olyan négy évvel ezelőtt, akkor 3/2-es vereséget szenvedtem tőle a Chennai Open negyeddöntőjében, Indiában. Most viszont sikerült egyenlítenem, szoros 3/1 –es szett aránnyal jobbnak bizonyultam.

A várakozásoknak megfelelően felső ágon Davide Bianchetti jutott a döntőbe, aki korábban a horvát bajnok Spoljart, majd az osztrák első Rehmant verte egyaránt 3/0-ra.

A döntő előtt tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb meccsem, mert az olasz bajnokot még sosem győztem le, ráadásul ő mindig is előttem volt a világranglistán, igaz most már csak néhány hellyel.

A kiélezett 3/1 arányú győzelmet úgy sikerült megszerezzem, hogy Davidet tudatosan kifárasztottam és próbáltam a játék ritmusát minél magasabban tartani. Mindez sikerült, hiszen a harmadik szettől fogva érezhető volt ahogy lassul és fárad. Könnyű dolgom még ettől a ponttól kezdve sem volt, de a meccs nagy részét már irányítani tudtam és szimplán csak higgadtnak kellett maradjak.

A torna megnyerésével világranglista pontot nem szereztem, mert ez „csak” egy meghívásos torna volt, azonban ettől függetlenül nagyon boldog vagyok, hogy ezt a szezont egy aranyéremmel tudtam zárni közvetlen egy sikeres Eb elődöntő után. Már csak a nyarat kell túléljem valahogy, aztán meglátjuk hova tudok még fejlődni szeptembertől.

További részleteket, videókat, meccsrészleteket és interjúkat a www.squashtv.hu oldalon találhattok, ahová később a teljes meccsek is felkerülnek, úgyhogy érdemes látogatni, sok új információval bővülnek már egy jó ideje.

 

 
A francia csapatbajnoki rájátszás
Írta: Krajcsák Márk   
2010. June 06.

Holnap játszunk az aranyéremért


Sikeresen vettük az első akadályt a francia csapatbajnoki rájátszásban és 4-0 arányú győzelmet arattunk a Passion Aix csapata ellen. Az eredmény meglepő, különösen ha azt nézzük, hogy Gaultier még nem igen vesztett meccset Willstrop ellen, legutóbb én is kikaptam Yann Perrin ellen és a hármas, négyes játékosunk sem gondolhatta azt, hogy könnyedén fog győzni riválisa ellen. Mégis így lett és ezzel bejutottunk a döntőbe, ahol a címvédő Set Marseille csapata ellen kell pályára lépjünk.

Az eseményekről folyamatosan töltjük fel a videókat és interjúkat a squashtv.hu weboldalra, úgyhogy érdemes lesz nyomon követni az izgalmas eseményeket, már csak azért is, mert holnap ismét Renan Lavigne ellen játszom, csakúgy, mint két héttel ezelőtt az egyéni Eb nyolcad döntőjében. Az interjúk között szerepelni fog Gaultier, Lincou, vagy akár Willstrop, de közel 10 másik személy is, köztük például a Bordeaux Open versenyigazgatója, aki elárulja, hogyan rendezte meg a saját 20 ezer dolláros versenyét, melyen többek között én magam is elindultam.

A mai elődöntőben az alábbi eredmények születtek:

James Willstrop – Gregory Gaultier : 3/2

Krajcsák Márk – Yann Perrin : 3/0 (11/8, 11/2, 11/6)

Stefan Galifi – Fabien Verseille : 3/1

Joan Lezaud – Yves Tastet : 3/1

Holnap az alábbi párosítások várhatók a döntőben:

James Willstrop – Thierry Lincou

Davide Bianchetti – Olli Tuominen

Krajcsák Márk – Renan Lavigne

Stefan Galifi – Mathieu Castagnet

 
Bemutatók Gaultierrel
Írta: Krajcsák Márk   
2010. June 06.

Teltházas bemutatók egész héten



Sikeresen végződtek a hét során három alkalommal is megrendezett bemutatók Gregory Gaultierrel. Mind a Griffben, mind pedig Székesfehérváron teltház várt bennünket, a jegyek pedig – a várakozásommal ellentétben – nagyon hamar elfogytak. A mérkőzéseket minden alkalommal Greg nyerte, de kétszer is sikerült öt szettig pályán tartsam őt. A meccsek során természetesen nem a végeredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy Ti, azaz a közönség a lehető leginkább élvezze, amit lát. Reméljük mindez sikerült.

A különösen magas érdeklődés miatt a jövőben is szeretnék hasonló rendezvényeket szervezni. A legközelebbi bemutató sorozaton meg szeretném azt is oldani, hogy ne legyen gond az ülőhelyek mennyisége sem, ezáltal sokkal többen, kényelmesebben nézhetnék a játékot. Hozzávetőlegesen dupla annyian jelentkeztetek, mint a squash klubok kapacitása.

A meccsek során próbáltam magamból a maximumot kihozni, aminek köszönhetően borzasztóan elfáradtam az utolsó, csütörtöki játékra. Sokat tanultam és érzésem szerint egyre jobban kiismertem Greg taktikáját. Minden bizonnyal erre lesz szükségem a nyáron is, valamint arra, hogy még erősebben térjek vissza.

Ezúton is szeretném megköszönni a kluboknak a szervezést, a szponzoraimat a segítséget és a tombolához való hozzájárulást. Reméljük mindenkinek tetszett a kezdeményezés!

A három nap során még ennyi magyar tv sosem érdeklődött a squash iránt. A Sport1, az M1, az Rtl Klub, a Reflektor Tv, a Duna Tv a Hír Tv és a Fehérvár Tv is nyomon követte az eseményeket. Emellett számos újság is beszámolt a bemutatókról, ami mindenképp jót tett a sportág reklámozásának. Ezért a legnagyobb köszönet Greget illeti, reméljük, jövőre újra visszatér, addig pedig másokkal is felveszem a kapcsolatot egy hasonló sorozattal kapcsolatban.

 
III. Twist Olivér Kupa
Írta: Krajcsák Márk   
2010. June 04.
III. Twist Olivér Kupa


Idén június 6-án 9 órai kezdettel új helyszínen kerül megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető Twist Olivér Kupa. Pozsár Noémi és Zelcsényi Miklós kezdeményezésére szerveződött jótékonysági verseny ez úttal a Lite Wellness Klubban kerül megrendezésre.
A tavalyi rendezvény bevételéből 20 állami gondozott gyerek tölthetett négy napot Balatonkenesén. Az idei bevételből a szervezők a XII. kerületi Fejlesztő Napközi Otthont kívánják támogatni.Ha van kedved jó társaságban kicsit squasholni, és utána a svédasztalos fogadáson néhány jó falatot enni, hát gyere el, és ne feledd, hogy közben segíthetsz is a rászorulókon.

További részletek itt;

http://www.litewellness.hu/fileadmin/user_upload/img_plakatok/plakat_twist.JPG
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 17 / 585






















Váltakozó képek
resize of heath2.jpg
Video Gallery
No videos
Bejelentkezés





Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj
Tartalom
Squash hírek
Versenyeim
Nyílt Edzések
Tippek és tanácsok
Média
Galéria
Kapcsolat
Linkek
Támogatóim
Vendégkönyv
Termékek
Karakal ütők
Squash meccsek
Ashaway húrok
Ranglisták
Férfi Világranglista
Férfi Magyar Ranglista
Női Magyar Ranglista
Női Világranglista
Statisztikák
Tagok: 832
Hírek: 776
Linkek: 41
Látogatók: 4102204
© 2010 www.krajcsakmark.hu
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.